kulinaris

Kochi belvárosában a fantáziadús nevű Taj Mahal homestay-ben szálltunk meg. A homestay olyasmire utalhat, hogy egy családdal egy házban lakik az ember. A Taj Mahalnak alul étterme van (3 nap alatt egyetlen kóbor francia nőt láttunk ott vacsorázni), plusz a háziaknak egy nappali 0-24-ben bekapcsolt TV-vel, ahol az élet zajlik. Este többen ott is alszanak egy matracon – a rokoni kötelékeket nem sikerült pontosan kibogozni. Az emeleten pedig a kiadó szobák találhatóak, összesen 4 db, mérettől függően most szezonon kívül 400 és 1000 Ft közötti árakkal, saját fürdőszobával. Az egész hely kicsit avittos, de nagyon kedves. A helyet egy agilis harmincas anyuka vezeti, aki kérésre főzőiskolát is tart. Ennek természetesen nem tudtunk ellenállni. A konyhában már be volt készítve a 4 szék két sorban, mint az iskolában. A főzőiskola alkalmával négy különböző ételt főzött nekünk a néni, minden nagyon precízen elő volt készítve, akár egy tévés főzőshowban. A konyha indiai viszonylatban elég tiszta és jól felszerelt volt (mindaddig, amíg Ákos el nem törte az egyetlen fakanalat). Megtanultuk a kedvenc palak paneer-t (házi sajt spenótos szószban), a masala dosa-t (palacsintaszerűség krumplis töltelékkel, a palacsintatészta beáztatott rizs és bab összeturmixolásából készült), avial (keralai specialitás, kókuszreszelékes zöldség), és még valamit, ami házi sajt kesudiós szószban pár csepp piros ételszínezékkel. Mindegyik nagyon finom lett és nem csíptek, mint általában minden. Kiderült például, hogy a curry egy zöld levél, és hogy rosszabb helyeken a spenótot zöld ételszínezékkel helyettesítik, mert drága. A palacsintasütés nekünk is egészen jól ment. A kb. 8 személynek elegendő ételt az utcára tett, gyertyás kis asztalnál fogyasztottuk el jóízűen, de ez sem csalogatott be újabb vendégeket.

Enikőék pénteken reggel indultak haza, mi pedig a hegyek felé vettük az irányt. Realizálnunk kellett, hogy az utóbbi két hétben borzasztó mennyiségű pénzt költöttünk el, elsősorban szállásra és a városok közötti utazásra. Ezek között volt olyan hosszabb út, amit taxival tettünk meg, ára sokszorosa a tömegközlekedésnek. Meg különben is sokkal izgalmasabb helyi buszokon utazni, mint egy légkondicionált taxiban. Ennek szellemében a szállástól a buszpályaudvarig sem taxival mentünk, hanem a házinéni tanácsára az autoriksa (=motoros riksa, hátul két jóllakott fehér ember, vagy egy nyolcfős indiai család fér el) – komp – autoriksa verziót választottuk. Kochi városát mindenféle nagy vizek szelik fel szigetekre és félszigetekre. A komp jó választás volt, mert negyed óra alatt átvitt egy távolabbi városrészbe. A jegypénztárnál két különválasztott sor volt, ladies és gentlemen számára. Kettőnknek összesen 20 forintba került és a velencei vaporettóhoz hasonló élményt nyújtott. A hegyekbe induló buszt pont elértük és megkezdődött egy 5 órás túra Munnarba, Dél-India egyik teatermesztő központjába, 1500 m magasra. A busznak nincsen üveg az ablakaiban. A városban még kellemesen járt a szellő, aztán huzat lett és jól megfáztunk az út végére. A várost elhagyva emelkedni kezdett az út, a kanyarokban ügyes manőverekkel kerültük ki a lefelé robogó teherautókat, buszokat, és előztünk meg minden előttünk haladó járművet, bácsit, iskoláscsoportot. A táj egyre szebb lett, ahogy felfelé haladtunk: nagyon sűrű, zöld növényzet, óriási fák, nagy zöld hegyek, vízesések, és feljebb teaültetvények. A földrajz órákon látott, trópusi éghajlatot szemléltető diaképeket idézte a látvány. Az utolsó 30 km Munnarig borzasztó lassan telt a keskeny szerpentinen, 10 percenként egy kilóméterrel lettünk közelebb. Szállás után néztünk, a Lonely Planet által ajánlott hely a falun kívül esett, ezért gondoltuk, megnézünk pár szobát, mielőtt oda kimennénk. A másodikként ajánlott helyet meg is találtuk a hegyoldalban, egy három emeletes, szürke, építkezési területet. Kedves fickó ugrott utánunk, hogy megmutatná a szobákat – volt egy ponyvával letakart rész a vasbeton vázon, amit ezúttal kihagytunk. Beesteledett, hűvös volt és esett, úgyhogy végül az egyik nagyobb hotel legolcsóbb földszinti szobájában kötöttünk ki (elég zajos, mert a személyzet a recepción lévő ülőgarnitúrán alszik), forró vizes zuhannyal és tv-vel. Az indiai HBO-n nyugati filmek mennek, a csókjelenetek szigorúan kivágva. Bombay-ben voltunk egyszer moziban, egy friss bollywood-i csodát láttunk. Nagyon jó kis film volt, hindiül is jól lehetett követni (gyanítom, hogy jobb volt így, mintha értettük volna). Nagyon profi volt, szép képekkel és erőteljes színvilággal. Kicsit mindenki túljátszotta a szerepét, de a sok viszontagság után mindenki megtalálta a boldogságát, amit a mozi közönsége tapssal üdvözölt. A moziban meg lehet fagyni a 20 fokos légkonditól, viszont szuper hátrahajtható székek vannak.

Munnar leginkább egy alpesi kis faluhoz hasonlít, indiai kivitelezésben. Pár utcából áll, sok szállodával, tea- és fűszerbolttal, bazárral, két keresztény és egy nagy hindu templommal. A nagyobb szállodák hihetetlenek, a homlokzat kidolgozott, néha üvegfal mögött látható lifttel, de az oldalfalak már nincsenek levakolva és vasdarabok állnak ki belőlük. Munnart teaföldek veszik körül, úgyhogy el is zarándokoltunk a közeli teamúzeumnak nevezett teaüzembe. Meghallgattunk egy angol nyelvű magyarázatot a működésről, a teák természetéről és a különböző folyamatokról; ennek ketten összesen tíz százalékát értettük a sajátos akcentus miatt. Megnéztünk egy dokumentumfilmnek álcázott fél órás reklámot az üzemről. Kostolóba édes, tejes kardamonos teát kaptunk - amit itt mindenki iszik - egészen különleges íze van.

Felmentünk az üzem melletti dombra, ahol éppen lefelé jöttek a teaszedő asszonyok (a film szerint a nők ügyesebben szedi a tealeveleket…) és két férfi egy háromlábú állványra szerelt digitális mérleggel mérte le a 10 kg körüli zsákokat. A nők harmincan lehettek, csacsogtak, és nagyon örültek, amikor lefényképeztük őket. A fehér óriás láttán zavartan kuncogtak egymás között. A tea sövényszerű, erős növény, amik között járatokat vágnak ki. Pont olyan magasak a növények, hogy kényelmesen lehet leszedni a tetején növő leveleket. A környező hegyoldalak mind teával vannak borítva, gyönyörű élénkzöld színűek.