terkeptaska

Előző számunk hejes megfejtését sajnos még nem tudom közölni, mert egy időben kerül fel a három bejegyzés.

Ezért hejette a térképtáska szót fogom használni ebben a levélben.

Természetesen, akit zavar, behejettesítheti egy tetszőleges, számára kedves szóval.

Igyekszem tartani az időrendet, de egy fontos dolog csak most jutott eszembe.

Robogóztunk.

Tudom nem nagy szám, de felejthetetlen volt.

A taxizások és buszozások során elsajátítottuk a két legfőbb szabájt.

Az első, hogy mindig az erősebb kutya szerelmeskedik!

Nem számít a semmi, aki nagyobbat vezet, az megy előre.

A második, hogy ha látsz valakit előtted, dudálni kell, így gyakorlatilag fojamatosan dudáltunk.

Rengeteg hejen láttuk autósiskolák hirdetését, és feltett szándékom, hogy amint megérkezünk Vijayawadába, ahol két hónapot leszünk, elmegyek megnézni egyet, mert el nem tudom képzelni, mit tanulhatnak ott az emberek, ami meglátszódna a hétköznapi forgalomban.

Elnézést kérek az előbbiért, de már az elején elhatároztam, hogy leírok egy nyolcszorosan összetett mondatot.

Nade térjünk vissza Kochiba.

Vannak dolgok az ember életében, amiktől fél, vannak mejekben kínosan érzi magát, és vannak mejekről még sosem hallott, ezért teljesen hidegen hagyják.

Az alkudozás azok közé tartozott, mejben kínosan éreztem magam.

Egyre emlékszem, amikor azt mondta az ember, hogy százhúsz, mire én, hogy hetven, mire ő, hogy nem, mire megvettem százhúszért.

De itt érezhetően ez életforma, és magam számára is meglepő ügyességgel, már az első vásárláskor kialakítottam egy verhetetlen stratégiát.

Okulásul elmondom.

Kicsit speciális, nem hinném, hogy oktatnák majd a kereskedelmi iskolákban, de a vásárlók szemszögéből nézve remek.

Ja azt csak zárójelben, hogy van xxl-es ingük, nadrágjuk, és ez még csak ígéret, de lehet, hogy tudnak készíteni 47-es papucsot is, ugyanis azt nem hoztam.

Az ugyanis két hét után világos lett számunkra, hogy bár a valaha volt legkisebb csomaggal jöttünk, Annának a 20, nekem a 60%-a a ruháimnak felesleges, illetve használhatatlan.

Négy pulóvert hoztam, egy kardigánt, négy nadrágot, amit sose fogok hordani.

Mikor először voltam síelni, akkor nem sieltem.

Nem tudtam mit kell vinni, ezért bepakoltam hálóinget, pipakészletet, két papucs( egy bőr, meg egy műanyag fürdéshez), meg egy nagyon szép, iparos által készített félcipőm.

Amit nem vittem az a sálsapkabakancskesztyű kombo, és a sífelszerelés.

Vannak dolgok amik, alig változnak.

Zárójel bezárva.

Szóval az alkudozás.

Odamegy az ember az árushoz, és nem veszi fel a szemkontaktust, csak nézelődik.

Majd amikor kiválasztja a portékát.

Felpróbálja.

Mondjuk pont jó.

Kiválaszt minden,t ami kell.

Mikor ez megtörtént, fejbe kiszámolja mennyit ér ez neki. Persze nem irreálist kell mondani, hogy kettő, hanem ojan nekem megérőset, meg neki is.

Mondjuk kétszáz piculát.

Megkérjük az árust, hogy hazudjon nekünk egy árat.

Erre ő oszt szoroz, és azt mondja, ő kilencszázra gondolt.

Én meg, hogy kétszázra.

Ő meg, hogy az kevés.

A klasszikus iskola hagyományi szerint, itt jön egy hosszas, érzelmektől sem mentes, amatőr színjátszó bravúrok sokaságát felvonultató színdarab, mejnek a végén átlagosan ötszázötven környékén elkel a portéka.

Én meg azt csináltam, hogy akkor notenksz, helo megyek haza.

És tényleg elindultunk, hogy majd veszek máshol. Lemondtam az ingekről.

És akkor egy bravúros egyszeméjes esztrádműsor keretében, a fickó elkezdett ócsítani, hogy nyolcszáz.

Oda se néztem.

A kijáratnál már hétszáz volt.

Semmi.

Kiváló érzékkel átsétáltam a szomszéd portékáját nézegetni, ez nagyon megviselte, azonnal ötszázat kiabált át.

Pókerarc.

Majd unottan a biciklikhez sétáltunk.

Négyszáz.

Majd mikor már felültünk és a lábunk a pedálon volt, akkor nagyon bosszúsan azt mondta, jó oké, vigyed vazze.

Én érzem, hogy pont a szociális része veszett ki ezzel az alkudozásból, a társasági összejövetel, a szórakozás, úgyhogy csak annak ajánlom, aki kínosan érzi magát benne.

Meg praktikus is.

Aztán elmentünk utazásunk egyik legnagyobb érdeklődéssel várt kalandjára, a térképtáskára.

A térképtáska egy 900 kilométer hosszú vízi úthálózat, mejet régen kereskedelmi célból, mainapság meg kövér turisták szórakoztatása céljából használják.

Ez egy nagy ártér, ahol haladhatsz Dunányi, és haladhatsz Öreg-Túrnyi szélességű vizen is, ahogy a kedved tartja, illetve a guide kedve.

Egy üszkve 20-25 férőhejes hajót két ember hajt.

Egy hosszú bambuszrúd segítségével, mejet leszúrnak az iszapba, és ellökik magukat.

Az egyik elől, a másik a hajó hátulján.

A túra része, hogy az ártérben található számtalan kis házikó, -nevezhetjük vizi tanyavilágnak is, mert kb. 50 ezer ember lakik itt- illetve az itt lakó emberek meglátogatása, megismerése.

A térképtáska lakói abból élnek, hogy vagy pálmabort készítenek, vagy kókuszból kötelet fonnak, vagy kalciumot készítenek kagyló héjból.

A többiek a turizmusból.

Kora délután ebéd egy szigeten, banánlevélről heji keralai ételeket, majd vissza.

Picit bénácskának tűnt az elején, kicsit többre, kicsit vadregényesebbre számítottunk, de amint sikerült elrugaszkodnom és átadnom magam a térképtáska hangulatának, sokat javult a komfortérzetem.

Emberek házakat építettek, az alapanyagot persze mind hajóval hozzák, horgásznak, mosnak, a vizen pezseg az élet, mindenki ismer mindenkit, mindenki köszön mindenkinek, a bkv buszokhoz hasonló motoros hajók szállítják a heji lakosokat.

Kicsit mást vártunk a térképtáskától, de nekem nagyon tetszett.

Anna bólogat, hogy neki is.

Régóta gondolkodunk egy magas költségvetésű viziturán, ahol is nem sátrazunk, nem bográcsos milánóit eszünk és nem kevertet iszunk, hanem ellenkezőleg.

Motoros hajó, kaviárpörkölt, aszúfröccs, felfújható szálloda és térerő.

Ha egyszer lesz ijen, akkor én ide szervezném.

Zárásképp megosztanám, hogy Keralában 1957-óta a kommunisták vannak hatalmon.

Az írni-olvasni tudás 92%os, és itt van a legtöbb öngyilkos.

Ez két kiragadott adat, nem akarok semmit a kommenisták nyakába varrni.

De.

Elég vicces, egy ojan országban, ahol majdnem mindenki hisz egy vagy több istenben, egy autó platójáról kampányoló sarló kalapácsos emberkét hallgatni.

Mint a Te rongyos életben a Szacsvai.

És kb. annyian is hallgatják őket.

Szóval nem akarok semmit a nyakukba varrni, de Kochiban egy hejen lehet piát kapni, és nagyon úgy tünt, hogy az is illegális, vagy a párttitkár fia viszi a butikot.

Bementünk és mondtuk, hogy van-e sör.

Mondjuk volt, de egy teás kancsóban szolgálták fel, teás bögrével, ami kicsit álcázásnak tűnt, de igazából csak hüjeségnek.

Annáék egy felesre vágytak.

Csak rum volt kólával.

Akárki bejött és bármit kért, mondta srác, figyelj tudok jobbat.

Igyatok rumot kólával.

És egy egész kocsma rumoskólázott.

Őszinte volt.

Nem tudatosan, de a legvégére maradt és úgy érzem fontos megemlítenem, hogy megkezdtem a beilleszkedést az itteni társadalomba, és bajuszt növesztettem.

Anna nem volt itthon, és két órán kersztűl szoktattam magam a látványhoz.

Azt kell mondjam, hogy jól állt.

Valahol a görög halász és az albertirsai libatenyésztő közt félúton, de jól állt.

Majd hazajött Anna, viccesnek találta, lefotózta és mondta, hogy azonnal tüntessem el.

Eltüntettem,de ígérem még próbálkozni fogok.

Nem leszek papucs.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megkövessem magam, (vagy a Rásonyitamást. Sose tudom, hogy ebbe a mondásba kit kell mekövetni, magamat, vagy akire gondolok) vagy a Rásonyitamást, a szakálla levágásakor tanúsított, akkor viccesnek tűnő, ám a bajusz fényében szánalmasnak tetsző beszólásaimért.

Ui: láttam egy elefántot!

Ui 2: Anna már kettőt, de ezek még csak ojan városiak voltak.