Megjottunk - 2009. szept. 15.

Nem untatnék senkit a részletekkel, de basszameg repültem. Annának nem mertem mondani, de még két nappal ezelőtt is komoj kétségeim voltak a felszállásommal kapcsolatban. És még a wc-be is befértem.

Sok mindentől féltem életemben - a sötéttől, hogy meghúznak matekból, hogy szar férj és apa leszek, meg hogy leesik a szőr a lábamról - de a repüléstől ojan nagyon, hogy teljesen ki is zártam a lehetőségek közül. Ezért az első bejegyzést ajánlom Moszatkának, Lajos bá-nak, Rivotrilnak és annak a picike barna gyógyhatású készítménynek, aminek nem tudom a nevét. Nélkülük nem jött volna létre az út.

Most jut eszembe, hogy matekból tényleg meg is húztak.

Anna rátermettségének köszönhetően a Welcome Hotel Mumbai-ban lakunk, ugyanis ahogy leszálltunk, egy kedves, önmaga által megbízhatónak mondott köztisztviselő segített felhívni a szállodánkat, átadta Annának a telefont, és mondták neki, hogy bocs, de csak reggeltől van szoba. A tisztviselő sajnálatát fejezte ki, hogy mekkora genyók vannak és szégyent hoznak az országra, de szerencsére ő tud egy tök jó, bár picit drága szállást. Én persze le voltam nyűgözve a kedvességétől, de Anna résen volt. Még egyszer felhívtuk a hotelunkat és mondták, hogy persze jöjjünk nyugodtan,már várnak és nem, velük nem beszélt négy perce senki sem.

Engem ez lenyűgöz. Ül egy ember a bárholban, különféle szállodáknak adja ki magát és mindenkinek azt mondja,hogy sajnos csak reggeltől lesz szállás .

Az egyik feltett szándékom volt mielőtt kijöttünk, hogy találjak egy ojan foglalkozást,amej kevés pénzből beindítható, hatékony,és sok szabadidővel jár. Gondoltam a mikrohitel országában biztosan találok pár ötletet ócsóból, de azt nem hittem,hogy már a reptéren egy tízes skálán kilencesbe botlom.

Ablakunk egy szeméttel teli sikátorra néz, ahol teljesen érthetetlen okból betonoznak, és rengeteg kis bérház konyhájára, ahol érthető okokból késő estig megy a sürgés-forgás.

Amikor először kiléptem az utcára, nem hittem el hogy mi van és igazából most sem hiszem még el.

Talán a legjobb az lesz, ha az elején pici életképeket írok le és így szép lassan majd csak-csak.

- A legfurább, hogy miközben ezt írom és a kislábujjam alatt tócsákban gyűlik a csatak a testem különféle pontjairól, Anna pólóban és betakarózva alszik az ágyon.

- egy szépséges öreg bácsi az utcakövön ojan papucsokat javít, mejek értéke 20-50 ft közt lehet.(tízes skálán egy pont).

- telefonáló standok vannak, fax-szal és vonalas telefonokkal, ahol négy-öt ember beszél egyszerre, majd fizet és továbbáll. féltem,hogy majd el akarják csórni a telefonomat,de itt már mindenkinek jobb van.

- két kutya közt egy kisgyerek fekszik a földön, népviseletbe öltöztetve. lehet vagy egy éves.

- két bácsi egy kétszer másfeles kirakatban, príma állapotú Singer varrógépen ruhákat javít, amit azonnal meg is lehet várni.

- akkora mocsok van, hogy arról enni lehetne, de az egyik sugárúton egy kisgyerek a fal és a járda közti résből - nagyon akkurátusan - szedegeti a gazt.

- a nagy wc-zés problematikájára nem térnék ki részletesen, de még nem tiszta, hogy pontosan, hogy is kell kimosni vízzel és hol. Remélem mire a székletem hígabb lesz addigra már pontosan fog menni, mert ha nem,nagy gondok lesznek.

- Mindenki édes aranyos. Még aki le akar húzni az is mosojogva csinálja.

- Egy félsötét utcában rengeteg ember a földön ülve francia kártyával játszik kis tétbe. Egyébként is az utca a legfontosabb közösségi hejszin. Itt esznek,borotválkoznak, mosakodnak, dolgoznak, de a legdurvább, amit már láttam képeken, de élőben méginkább, hogy mindenhol emberek alukálnak az utcán.

- egy rohadtnagy gyermek autó tanpája van a város központjában. rendesen két sáv, jelzőlámpák. vagy nagyon új lehet,vagy betegség miatt zárva tart,mert ebből semmi nem látszik a közlekedésben. láttam már ijet, csak itt legalább annyi a gyalogos, mint az autós és ez teszi izgalmassá a sétálást. tétje van minden megtett méternek.

Hát ijenek.

Fotózni még nem mertünk - akartunk, de holnap szerintem már fel tudjuk dolgozni a látottakat.

Elvesztettük ételszüzességünket egy étkezdében, amit az ántsz kétszer bezárt volna egymás után, de isteni finom volt a kaja.

Még nem tudjuk hogy mejik micsoda, úgyhogy előbb várunk, míg elkészül néhány fajta,majd rábökünk,hogy na pont ijet kérünk hama-hama.

Piát még nem láttam sehol, de hamarost be kell szereznem a reggeli és esti fertőtlenítéshez.

Küldeném a currys pacalt hidegen mindenkinek, aki szereti.