Meg egyszer - 2009. szept. 20.

Kedves Olvasóink!

Kiegészítések következnek az előbbiekhez, ami esetenként ugyanarról szólhat, csak más szemszögből. A két szerzőt a helyesírás és az ly következetes használata-nem használata alapján lehet leggyorsabban megkülönböztetni. Úgy tűnik, ez az egyike azoknak a kevésszámú kérdéseknek, amelyekben nem tudunk megegyezni.

Na, de amiről itt szó lesz, az ez a hatalmas, sokszínű és –szagú ország, amelyet most éppen megpróbálunk befogadni.

A meglepően sima két repülőút (a ferihegyi Air France gép meghibásodása miatt Párizs helyett Amsterdamon keresztülrepültünk) és a bűbájos reptéri hiéna leszerelése után végre taxiba szálltunk, hogy bevegyük a Welcome Hotelt. Rozoga kis taxi volt, rozoga kis bácsival. Épp elfértünk benne. A reptér csilli-villi kapuját elhagyva egy kb. egy órás autózás következett az éjszakai Bombay-ban. A külvárosokban brutál lepattantság, kosz, és rengeteg alvó ember, földön, kézikocsikon, mindenhol de olyan mennyiségben, amit nem tudtam elképzelni, amikor korábban valaki mesélte. Néha brutál szagok, amik a folyókból jöttek. A belváros szintén kihalt volt, itt legalább voltak fák és sok, a britek által itt hagyott szép épület. Az első reakcióm az ijedelem volt – hogyan leszek képes ezen a helyen több, mint két hónapot eltölteni? A Welcome Hotel sem enyhítette ezt az érzést, az állandósult dohszaggal és különösen a szobai kilátással a szemetes sikátorokra. Amúgy Welcome-ékról csak jó tudok elmondani, makulátlan tisztaság mindenhol, kedves személyzet, a társadalmi felelősségvállalás jegyében enyhén fogyatékos szobafiúkkal.

Másnap reggel (délután 3-kor) léptünk ki az utcára, ami teljesen új arcát mutatta: elképzelhetetlen mennyiségű ember, autó, motor, taxi, trafik, zaj, szmog, minden. Annyira sok minden zajlik egyszerre, hogy az óvatlan nyugati turista belefárad abba, hogy egész nap kapkodja a fejét. A fáradtságot erősíti a 35 fok, 125 fokos páratartalommal fűszerezve.

Én persze folyamatosan Indonéziához próbálom hasonlítani Indiát, ez valamiféle kapaszkodót jelent. Kijelenthetem, hogy Bombay nem fogható Indonézia bármelyik általam látott részéhez. Jáva ehhez képest egy gyéren lakott kis falu.

Nagyon tetszik, ahogy egymás mellett élnek hinduk, muszlimok, keresztények. Gyönyörű a hindu nők öltözete (műszál-műselyem legtöbbször). Elképesztő az, ahogy mindenki sürög-forog és csinál valamit. A kedvenceim az írnokok, akik a hivatalokkal szemben ülnek a járdán, és bármilyen hivatalos levelet begépelnek, vagy megfogalmaznak. Mindegyiknek van ügyfele bőven a magas analfabétizmusnak köszönhetően.

Természetesen a kajától el vagyok ájulva, nekem ez maga a paradicsom azok után, hogy otthon mindenbe curry-t és garam masalát teszek. Most még a felfedezés stádiumában vagyunk, de egyre több névről tudjuk a menün, hogy mit is jelent. Még elég óvatosan választjuk ki, hogy mit eszünk, hogy minimálisra csökkentsük bármiféle fertőzés kockázatát.

Összességében bármely szociológusnak Bombay nagy fejtörést okozna. Ahogy sétáltunk és kapkodtam a fejem, nem tudtam eldönteni, hogy vajon hogyan lehetne ebből egy élhetőbb helyet varázsolni, mivel lehetne kezdeni a látványosan súlyos társadalmi problémák megoldását (szegénység, higiénia, környezetszennyezés, szegregáció, stb.). A szegregációnak megszégyenítő módon örültem, amikor a vonaton a második legjobb osztályra váltottunk jegyet egy hálókocsiba, és nem kb. 1000 forintért a 13 órás útra abba a kocsiba, ahol nem volt ajtó, az ablakok helyén rácsok (hogy a gyerekek ki ne essenek). Egy légterű kocsi, ülnek az emberek négy helyen tizenhatan, a fejükre pedig rálóg az egy szinttel feljebb lévő ülésen ülő további tizenhat ember harminckét lába. A mi hálókocsink viszont fantasztikus volt, négy ember alszik egy kabinban, aminek nincs ajtaja, csak függönnyel van elválasztva a folyosótól. Nagyon furcsa élmény volt éjszaka közepén kimenni és hallani, ahogy több tucat ember szuszog és horkol. A vonat 40 km/órás átlagsebességgel robogott Goa felé. Reggel elképesztően zöld, trópusi táj fogadott minket. Ember alig volt a láthatáron, néhány pásztort leszámítva.

Goára azzal a céllal igyekeztünk, hogy találkozzunk Enikővel és Ákossal, akik két nappal előbb érkeztek Indiába és már megjárták a Taj mahalt és Jaipur városát is. Goán kinéztünk egy nyugisnak tűnő üdülőfalut, ahol sikerült véletlenül a világ legjobb szállására betévednünk, egy középkorú, svájci-goai vegyes házaspár által vezetett mini paradicsomba. Az előzetes elképzeléseinkkel szemben semmiféle partit nem láttunk Goán – ehhez hozzá kell tenni, hogy Goa egy egész állam, kb. száz kilóméteres partszakasszal, és azt, hogy még nincs szezon, most van vége nagyjából a monszunnak. Itt viszont már rögtön otthon éreztem magam, mintha Indonéziában lennék, csak a mecsetek helyett a portugál gyarmatosításnak köszönhetően katolikus templomok és keresztek vannak mindenhol hindu elemekkel színezve, pl. friss virágfüzér – mint a hindu áldozat - a kereszteken, vagy az autókban/buszokban virágfüzér mellett Ganesha és Jézus képe.

Meglepő, hogy Goán ebben az évszakban szinte egyáltalán nem lehet fürdeni a tengerben a nagy hullámok miatt, kisípolja az úszómester a bemerészkedőket. Még meglepőbb, hogy Goán és délebbre, Gokarna mellett is vetekszik a víz tisztasága a Balaton rosszabb éveivel. a tenger barna és kis fekete szemcséket sodor ki, amikről szerencsére nem tudjuk, hogy miből származnak.

A bejegyzeshez tartozo kepeket technikai okok miatt nem sikerult feltolteni (pl. kisebb aramutesek a pendrive behelyezesekor), legkozelebb azokkal kezdjuk.