gurul

Már réges-régen beszivárgott a fejembe egy gondolat,mej minden bizonnyal téves,sőt nyugodtan nevezhetnénk álságosnak is, és nem tévednénk nagyot.

Arról van itt szó, hogy-szigorúan nem téve erősorrendet- a vádliig érő lastexnadrág, a zokniban szerelmeskedés és a keresztrejtvényfejtés mellett, a legkínosabb dolog a világon, a gurulós bőrönd.

És több ízben felajánlottam, hogy amennyiben ijennel látna valaki gurulni engem, akkor nyugodtan lőjön térden.

Valószínűleg életem végéig eléldegéltem volna, ezzel a teóriával, nagy egyetértésben önmagammal.

És akkor jön egy ember a kochi-i pájaudvaron, büszkén, mint egy tölgyfa, erősen, mint egy tölgyfa és talpig koszosan, mint egy tölgyfa alja, mikor összekoszolják rendetlen osztájkirándulók .

Szépen felépített rendszereket dönt dugába egyetlen mozdulattal és bemutatja a polgárpukkasztás non plusz de-jét, mint egy mellékesen, szerényen.

Jön a peronon és a fején egyensújozva hoz két gurulós bőröndöt.

Ehhez képest a Sex Pistols vagy Elvis csak egy pattanás a konformizmus orra tövében.

Büszke voltam rá és irigyeltem őt. Ha tudnék sírni, biztosan megtettem volna.

Nem tudom ez mit jelent, de valamit biztosan.

Innentől kezdve egy ujjal gépelek tovább.

Elhagyva Om Beach-i rezervátumunkat, -ahol egy mogyorófaággal felfegyverzett biztonsági őr védte a turistákat a nemtudnikitől- egy motoros riksával megtámadtuk Gokarna falut.

A riksa sem térfogatában, sem köbcentijében nem az én méretemre van kitalálva, és kínos érzésem csak akkor múlt el, mikor Anna felhívta a figyelmem, hogy nem azért hagynak le minket a gyalogos bácsik az emelkedőn, mert nehéz vagyok, hanem mert a sofőr telefonál, és biztosan nem mer gyorsabban menni.

Gokarna szent hej. Rengeteg zarándok érkezik ide, hogy hozzátartozóik hamvait a tengerbe szórják, így azok nagyon bekerülnek valahova. Láthatóan felkészülten várják a megfáradt vándorokat. Rengeteg imahej, szállás, szerzetesi fülke és nem utolsó sorban tenger van itt.

Nyilvános wc hiányában a tengerpartra pisiltünk, remélem megértőek lesznek velünk az istenek.

Apropó istenek.

Most újra két ujjal gépelek.

Az istenekről általánosságban elmondhatom, hogy sokan vannak és, hogy jól érzik magukat.

Egy autó szélvédőjén balról jobbra haladva általában a Ganesha, Gandhi, Jézus és C. Ronaldo szentnégység található, ami még nem tiszta, de amint megérkezünk célállomásunkra azonnal meg fogom kérdezni tanult tanultovicsot a hogyisvanokról.

Gokarnából este indultunk tovább busszal.

Viszonyításképpen a riksa 8 km-es távon hozott el minket 120 rúpiáért, a busz kb. 50 km-es távért 20 rúpiát kért.

A busznak nincs ajtaja, ha valaki le akar szállni, középdurván megütögeti a leszállásjelző hejét, és a busz megáll.

És működik a dolog.

Alapvetően mindenről elmondható, hogy működik, pedig elsőre nem hinné az ember. Nincsenek sallangok, egyszerűség van.

Ha koszba ülsz tíz órát, akkor úgy, ha patkány cincog melletted, akkor így, ha egész nap törökülésben ülsz akkor amúgy.

Nagy alázat és tűrés jellemzi őket.

Buszunk befutott egy Kumte nevű hejre, ahonnan a vonatunk indult hajnali fél kettőkor.

Ettünk-ittunk és fél tizenkettő körül kimentünk az állomásra, amitől kicsit rinyáltam, hogy biztos ott lesznek a szar arcok, akik majd kirabolnak jól.

De a gond az, hogy alapvetően nincsenek szar arcok. Vagy tiltja a vallás, vagy eddig csak mázlink volt, de nem volt még semmi extra, sőt.

Mindenki kedves, aranyos.

Jön a világ, hogy foto sir, és ha lehetne a kis hölgy is, csak nem merjük megkérdezni.

És mi fotózkodunk boldog boldogtalannal.

Majd otthon megnézem az indiai facebookot, hogy hány hejen vagyunk rajta

A vasútállomáson emberek szunyókáltak, riksások beszélgettek, az állomásfőnök büszkén, mint egy kiskakas körbejárta szemétdombját, majd segített nekünk egy mázsálón lemérni Annát.

A végeredményt természetesen nem árulom el, annyi elég hozzá, hogy kellemesen kártyáztunk és iszogattunk, az állomásfőnök néha kijött szólni, hogy mennyit késik a vonat és végül egy óra késéssel meg is jött.

Ami még szép, hogy búcsúzásképpen, kért egy európai pénzérmét tőlünk. Amíg én bogarásztam forint után, Anna adott neki 3 eurót megnézni. Majd megdicsérte, hogy mijen szép és mondta, hogy a fia amatőr numizmatikus, érméket gyűjt, úgyhogy köszöni szépen, és jóutat.

Hát ki tud ennek ellenállni.

A vonatúton már csak egy osztájjal alacsonyabb kategóriájú jegyet sikerült venni, mint az szokás, így csak hejiekkel utaztunk.

Van egy fülke, van hat ágy. Ki ahogy, úgy lefekszik és beveri a szunyát.

Mikor hajnalban felszálltunk kicsit szürreális volt a látvány.

Mindenhol emberek, se függöny, se lámpa, se légkondi csak egy nagy lüktető-hortyogó massza.

Bevackolódtunk az emeletre, kicsit szunyáltunk reggelig, majd fél nyolckor bredomlett.

Anna szemfülesen foglalt egy kettes széket, ami felszabadult, ugyanis teljesen irreális módon egyszercsak a semmi közepén megállt a vonat, leszálltak emberek és elindultak valahova. Gyorsan belaktuk a hejet, így a 15 órás utat viszonylagos kényelemből, mintegy szemlélődve nézhettük végig.

A turistáknak fenntartott elit részhez képest, ami hermetikusan el van zárva a külvilágtól, itt jön a világ minden árusa, és óriási pörgés van, nincs megállás.

Ez egy humán büfékocsi, mindenki valamire szakosodott, szigorúan egy valamit árul, és más céhbeliek portékáját kicsit lefitymálva, büszkén mutogatja áruját.

Volt itt joghurt, lime, újság, romantikus ponyva, matricák híres istenekkel, cigaretta, készétel, nyaklánc, kávé-tea és nem utolsó sorban testi fogyatékossággal visszaélő koldusok.

Ami heji sajátosság, jellemző férfira s nőre egyaránt, hogy mikor állagát és mennyiségét tekintve elérkezettnek látják az időt, a garat környékén felgyülemlett slájmot, hopssz, kisercentik a bárholba és a bármikorba.

Érdekes látni, mikor Anna közeleg, akkor a férfiak felveszik a behúzott hasú lángosevő pózt, majd, mintha egy csokor virágot nyújtanának át, egy hatalmasat csuláznak, s nagyon büszkék magukra.

Abban mondjuk korrektek, hogy csak álló vonatból sercintenek, de miközben gyönyörködtünk az elmondhatatlan mennyiségű pálmafában, és mindenmásban rendszeresen teás- és kávéspoharak, ételes dobozok, filterek zúgtak el előttünk.

Azon töprengtünk, hogy hova lesz ennyi szemét, aztán később rájöttünk, hogy sehova. Ott marad, ahol van, a síneken, az utcán, de egy idő után hozzászokik az ember.

Kochi egymilliós város, amit nevezhetnénk India Velencéjének is, de nem tesszük.

Szigetek és lagúnák szövik keresztbe-kasul a várost, mej csak annyiban különbözik bármej más egymilliós várostól, hogy van neki egy fort kochi városrésze, ami Szentendre és a Váci utca keveréke.

Ennél a pontnál, hatásvadász módon abbahagyom az írást ( egy ujjal).

Ui: Eddig minden este baldachinos ágyban aludtunk.

Ui 2: a blogoldal első találós kérdése, mejjel szeretnénk bevonni olvasóinkat egy nagy közös utazásba.

Hogyan hívják angolul a Keralában található árteret, amejre hajókirándulásokat szerveznek, és amejjel hatásvadász módon a következő bejegyzés kezdődni fog?

A hejes beküldők között egy értékes kézzel készített lábat, vagy egy matricát sorsolunk ki.

Tényleg!