kedves embrek,
rajottunk,hogyan kell valaszolni a kommentekre,ugyhogy kis kesessel, mindenrol lecsuszva megtettuk.
kovetkezo rejtvenyunk hejes megfejtoi kozott egy szep indiai salat sorsolunk ki.
gondolom nok jelentkeznek majd tobben,de felhivom ferfitarsaim figyelmet a kozelgo karacsonyra es a nagyikra.
tehat: mejik nyelvet beszelik a masodik legtobben indiaban?
bekuldesi hatarido oktober 31.
a hejes megfejtok kozul becsszora elfogulatlanul egy kalapbol mi huzzuk ki a nyertest.
2009. október 28., szerda
2009. október 23., péntek
pom-pom
Az alanti szöveg nyomokban demagógiát tartalmazhat, ezért kérje meg keresztbeszomszédját olvasás előtt, hogy mesélje el afrikai hatásvadász élményeit.
E heti kérdésünk: Vajon mi a stílus?
Papucs orrán pamutbojt?
Vagy egy kétélű fegyver nyele?
Netalán maga a lényeg?
Talán kiderül mire a végére érünk a mai bejegyzésnek.
Ma a szociográfiát hívjuk segítségül, hátha kicsit pontosabb képet tudunk festeni.
Van némi hiányérzetünk, ezért egy témazáró dolgozatot szeretnénk átnyújtani, azokról a képekről, érzésekről, izékről, amik kimaradtak.
Címe: India, én és én is
Ijjés Gyula írta a Puszták népe c. művében, hogy „…az élet akkor is győzedelmeskedik, amikor nem”.
Lehet, hogy még sem ő írta, de nagyon igaz.
Nem értjük, hogyan győzedelmeskedhet az élet egy ijen közegben, és ez lenyűgöz minket.
A lenyűgözben benne vannak a gyomorforgató dolgok is, és a szépek is. Így kerek. És benne van az irigykedésünk is.
Az irigykedésünk az életigenlésükre, ahogy a nincsből egyszercsak van lesz.
Magyarázhatjuk talán a vallással?
Indiában az emberek jelentős része vallásos, és ez itt nem csak egy rublikába ikszelt iksz, hanem a hétköznapok része. Gyakorolják. Ott van a ruhájukon, biciklijükön, orrlukukban.
Van ebbe valami szép, ahogy mondjuk karikázik az ember egy bödönnel a fején, gondol egyet, lepakol a kapu előtt, gyújt egy gyertyát, elmond egy imát, körbesétál, fölpakol és megy tovább.
Vagy zöldségescekkerrel detto. Nagyon természetes, nagyon bensőséges, mintha Isten és ő, két jó haver itt a szubkontinensen. És közben nem, tudom, mert fel van díszítve az Isten, meg félik is, de majdnem.
Voltunk egy templomban a déli csücsökben, egy népszerű zarándokhelyen, ahol le kellett venni a férfiaknak a felsőt, és csak úgy léphettél be. A szentéjt körbesétálják jobbról balra haladva és úgy támadják meg a feldíszített istenüket. Nevetgélnek odabent, beszélgetnek, amikor odaérnek akkor komojak lesznek, kívánnak, majd tovább sétálnak traccsolva.
Egyikünk sem gyakorló vallásos, én a magam részéről azt hiszem még nemgyakorló sem vagyok, de azt gondolom ezek azok a pillanatok, amik miatt a hozzánk hasonszőrű emberek nyilatkoznak a VIVA tévén, a „ Hogyan lettem buddhista, vagy hinduista c. műsorban, hogy:
- Spirituálisan megérintett az egyszerűsége, és mindig rossz kereszt(y)énynek éreztem magam, de most valami történt és ez ojan egyszerű és spontán csíít okoz a sallangmentessége.
Én ezt mindig ojannak éreztem, mint mikor az embernek kell egy nyelvvizsga, dolgozik rajta, de csak nem sikerül, már nagyon kell, de még mindig nem, és akkor lerakja a lovárit, vagy az eszperantót.
Na de nem akarunk egyik vallás felett sem, pálcát törni, csak keressük az okokat a miértekre.
Egy másik templomban két házi elefánt téblábolt, a másik sarokban pedig a Manchester külső-i rajziskola estis, középkorú diákjai festegettek, miközben a templomban párhuzamosan fojt a kilenc napos ünnep.
Kedvencünk, hogy megy az ember a busszal órákon keresztül, és a kalauz, menet közben, egy bizonyos templomnál kidob az ablakon némi aprót, amit a lent állók összeszednek és bedobnak a persejbe. Minden kalauz.
Láttunk ojat is, hogy jön a heji menő vállalkozó, menő motoron, megáll az út szélén, jön a heji menő sámán és megáldja a motorját, tűzzel rajzol köröket a levegőben a motor előtt, és virágcsokrot rak rá.
Nem láttam, hogy a húsz rúpiáról számlát adott volna. De nem akarunk senkit félrevezetni azzal kapcsolatban, hogy a vallás csak gyönyörű szertartásokról és a letisztultságról szól. A templomok előtti rész, vagy az oda vezető út tele van virág- és egyéb áldozati kellékárusokkal. Az elefánt akkor áld meg, ha adsz neki némi aprópénzt. A déli zarándokhelyen kétnyelvű lista a szolgáltatások áráról, amiket a jobb következő élet reményében lehet megváltani. A legolcsóbb 50 rúpia (200 ft), a legdrágább, szegény éhezők megsegítése sor 1250 rúpiába kerül. Kis templomban mécses gyújtás 3-5 rúpia, itt a legdrágább elem a listán 100. És minden arra járó, valamire való hindu betér. Nem olyan rossz üzlet.
Gyártottunk egy teóriát, mi szerint a hejzet az, hogy itt úgy vesszük észre, hogy senki nem lop, senki nem vág át, senki nem viszi el a táskánkat, valószínűleg, mert tiltja a vallásuk, és megint kezdhetnék előröl a levéltetűtől az egészet.
És akkor ezek a bölcs emberek kitalálták az alkudozást.
Aki hüje, az haljon meg alapon, ha azt mondja 500 és te nem mondod hogy 40, akkor át lettél ejtve,de a te hibád, béna voltál.
Tehát magyarázhatjuk a vallással vajon?
Vagy valami más lesz a megoldás? Hamarosan kiderül. Addig is reklám.
Több levelet kaptunk férfiolvasóinktól, mejben az Anna szőrös lábáról készült fotókat hiányolják.
Örömmel értesítem őket, hogy pár napja a szőrszálak átlagos hosszúsága elérte a 2 cm-t, és a fotókat mellékeljük a következő számban.
Vagy magyarázhatjuk a klímával?
Még messze van a forró évszak, de egész nap tosz a víz minket. Testünk kilencven százalékát szúnyogcsípés vagy pattanás borítja. Nekem például a lábujjamra nőtt pattanás!
A maradék tíz százalék pedig természetesen kosz.
Ez a klíma alázatra neveli az embert. Itt nincsenek hebrencs mozdulatok, meggondolatlan busz után futkosások, szigetkörök meg Béresalexandra dvd.
És mégis minden pulzál. Mindenki megy valahova. Riksán, buszon, robogón, szép lassan de megy.
Hihetetlen, hogy kimész az állomásra éjfélkor és nincs ülőhej.
Mész busszal a semmibe, egyszercsak megáll a busz, és a pájaudvar éjjel kettőkor zsúfolásig emberrel.
És még az is szép, hogy a fizikai munkások eszközei pont akkorák, amekkorát elbír egészségkárosodás nélkül az ember, és nem kap heresérvet, hanem szálkásodik.
A betont, homokot, szilárdat, azt egy kis tálban viszik, amibe kb. tíz kiló fér. És persze a fejükön viszik. Láttunk építkezésen nőket is, akik tűzoltóláncba szerveződve adták tovább egymás fejéről a homokkal teli lavórt.
A vizes csupor 5 literes, a zsákok meg 20-25 kg-osak.
Persze itt sok az ember, ócsó a munkabér, lehetne mondani, és lehet is.
Hol tartottunk? Igen.
Vagy a klíma tehát?
Netalán a szegénység?
Anna mondta, - neki meg ez a szakmája -, hogy a világ szegényeinek 1/3-a Indiában lakik.
Tehát ha három szegényre gondolsz, akkor az egyik biztos, hogy indiai.
Brutális. Megszokhatatlan.
És az abszurd, hogy ők nem koldusok, mert ők még lejjebb vannak, hanem ők egész nap robotolnak és úgy szegények.
Befejezte a napi tizenkét órát valahol, leteríti a kendőjét a járdára és alszik. Vagy egy bambuszkunyhóban.
És ha megsérül vagy beteg lesz, akkor vagy dolgozik tovább, vagy meghal.
Nincs tébé, szociális segéj, ebédosztás, semmi.
És akkor egy ijen ember, mikor ma mentem teázni, rámmosojgott és megkérdezte, honnan jöttem és mijen magas vagyok (mindenki ezt kérdi), majd meg akart hívni teázni.
Nem nagyon tudtam mit mondani. Majd holnap visszahívom.
Vagy jönnek feléd hároméves maszatka gyerekek, és hallhatóan nem tudnak beszélni, mármint emberi nyelven, hanem csak artikulátlanul mutatják, hogy éhesek.
Gondolom Kiplingnek már akkor sem okozott gondot a mintakeresés a Mauglihoz.
Fizetett hirdetésünket olvashatják, ezután a szép átkötés után.
Tekintse meg a Miskolci Nemzeti Színházban a Dzsungel könyve előadását, mejnek egyik főszerepében Bodor-Németi Gyöngyi Emőke kabinetalakítását láthatja, Bagira szerepében. Érzelmek, dráma, feszültség. Nézze meg Ön is!
A Perei Hírmondó tudósítója így emlékezik az előadásra:
Annyian voltak az előadáson, hogy be sem fértem, így nem láthattam, de amit nem láttam belőle, az lenyűgözött. Emőke nagyon érzékenyen nyúlt a figurához, nem akart többet megmutatni, mint ami. Nem vonta be az oroszlánokat vagy a leopárdokat, sem a puhatestű állatokat, és ez nagy erénye. A Beszél a szél c. számával két hónapig vezette a heji vegyeskereskedés slágerlistáját.
Gratulálunk.
Ugyanitt a Bodor autóbontóban, jó állapotban lévő Renault ajtók kaphatók. Ha vesz két bal hátsót, ajándékba kap egy manuális ablakemelő védőhuzatot.
Fizetett hirdetésünket olvashatták.
Szóval hogy, vagy a szegénység?
Egyszerűen nem értjük, hogyan lehet mosojogni ijen nincsben.
Például lementünk ételosztásra egy pici faluba, amit úgy nullázott le a víz, mint az a híres császár Karthágót.
Napszámosok lakják, akik földdel rendelkező embereknek művelik a terményeit és keresnek nem sokat, de mondjuk pont nem halnak éhen.
Picit fáztunk, hogy majd mijen lesz a hangulat, és ehhez képest, és itt az ehhez képesten van a hangsúj, vidám kis osztás fojt, mosojogva pakoltak a családok, gyerekek fotózkodtak és miközben néztük az arcokat valami furcsa volt, de nem jöttünk rá micsoda.
Szóba került, hogy mijen érzés így, hogy segéj, és mondta, hogy semmi különös, ha majd máshol lesz szükség segéjre, akkor ők küldenek azoknak.
És akkor rájöttünk, hogy a büszkeség az, ami hiányzott a tekintetükből.
Az átkozott büszkeség, hogy rajtam ne segítsenek, majd én megoldom egyedül is, cserébe viszont én sem segítek senkinek.(demagógia, tudom)
Azért próbáljuk ezt elmondani, mert a legtöbb ember, aki keletre vetődik, az picit megváltozik.
Jó irányba, már ha van ijen egyáltalán, hogy jó irány.
És valószínűleg nem a turistalátványosságoktól, hanem a milliónyi ismeretlen mosojtól, ami feléd árad a szemét közül és a milliónyi nincstelentől, akik mindig csinálnak valamit, hogy ne jusson idejük meghalni.
Mi meg pszichológushoz megyünk, ha meghal a hörcsögünk.( demagógia)
A feltett kérdéseket persze nem fogjuk és nem is tudjuk megválaszolni.
A mitőlt csak ők tudják.
Legközelebb a tömeg, szag, és étel témaköröket járjuk körbe.
7-2 arányban a stílus, papucs orrán pamutbojt.
E heti játékunk:
A szövegben, a két megjelölten kívül elrejtettünk öt demagógiát.
A hejes beküldők közt egy Beszél a szél c. cd-t sorsolunk ki.
E heti kérdésünk: Vajon mi a stílus?
Papucs orrán pamutbojt?
Vagy egy kétélű fegyver nyele?
Netalán maga a lényeg?
Talán kiderül mire a végére érünk a mai bejegyzésnek.
Ma a szociográfiát hívjuk segítségül, hátha kicsit pontosabb képet tudunk festeni.
Van némi hiányérzetünk, ezért egy témazáró dolgozatot szeretnénk átnyújtani, azokról a képekről, érzésekről, izékről, amik kimaradtak.
Címe: India, én és én is
Ijjés Gyula írta a Puszták népe c. művében, hogy „…az élet akkor is győzedelmeskedik, amikor nem”.
Lehet, hogy még sem ő írta, de nagyon igaz.
Nem értjük, hogyan győzedelmeskedhet az élet egy ijen közegben, és ez lenyűgöz minket.
A lenyűgözben benne vannak a gyomorforgató dolgok is, és a szépek is. Így kerek. És benne van az irigykedésünk is.
Az irigykedésünk az életigenlésükre, ahogy a nincsből egyszercsak van lesz.
Magyarázhatjuk talán a vallással?
Indiában az emberek jelentős része vallásos, és ez itt nem csak egy rublikába ikszelt iksz, hanem a hétköznapok része. Gyakorolják. Ott van a ruhájukon, biciklijükön, orrlukukban.
Van ebbe valami szép, ahogy mondjuk karikázik az ember egy bödönnel a fején, gondol egyet, lepakol a kapu előtt, gyújt egy gyertyát, elmond egy imát, körbesétál, fölpakol és megy tovább.
Vagy zöldségescekkerrel detto. Nagyon természetes, nagyon bensőséges, mintha Isten és ő, két jó haver itt a szubkontinensen. És közben nem, tudom, mert fel van díszítve az Isten, meg félik is, de majdnem.
Voltunk egy templomban a déli csücsökben, egy népszerű zarándokhelyen, ahol le kellett venni a férfiaknak a felsőt, és csak úgy léphettél be. A szentéjt körbesétálják jobbról balra haladva és úgy támadják meg a feldíszített istenüket. Nevetgélnek odabent, beszélgetnek, amikor odaérnek akkor komojak lesznek, kívánnak, majd tovább sétálnak traccsolva.
Egyikünk sem gyakorló vallásos, én a magam részéről azt hiszem még nemgyakorló sem vagyok, de azt gondolom ezek azok a pillanatok, amik miatt a hozzánk hasonszőrű emberek nyilatkoznak a VIVA tévén, a „ Hogyan lettem buddhista, vagy hinduista c. műsorban, hogy:
- Spirituálisan megérintett az egyszerűsége, és mindig rossz kereszt(y)énynek éreztem magam, de most valami történt és ez ojan egyszerű és spontán csíít okoz a sallangmentessége.
Én ezt mindig ojannak éreztem, mint mikor az embernek kell egy nyelvvizsga, dolgozik rajta, de csak nem sikerül, már nagyon kell, de még mindig nem, és akkor lerakja a lovárit, vagy az eszperantót.
Na de nem akarunk egyik vallás felett sem, pálcát törni, csak keressük az okokat a miértekre.
Egy másik templomban két házi elefánt téblábolt, a másik sarokban pedig a Manchester külső-i rajziskola estis, középkorú diákjai festegettek, miközben a templomban párhuzamosan fojt a kilenc napos ünnep.
Kedvencünk, hogy megy az ember a busszal órákon keresztül, és a kalauz, menet közben, egy bizonyos templomnál kidob az ablakon némi aprót, amit a lent állók összeszednek és bedobnak a persejbe. Minden kalauz.
Láttunk ojat is, hogy jön a heji menő vállalkozó, menő motoron, megáll az út szélén, jön a heji menő sámán és megáldja a motorját, tűzzel rajzol köröket a levegőben a motor előtt, és virágcsokrot rak rá.
Nem láttam, hogy a húsz rúpiáról számlát adott volna. De nem akarunk senkit félrevezetni azzal kapcsolatban, hogy a vallás csak gyönyörű szertartásokról és a letisztultságról szól. A templomok előtti rész, vagy az oda vezető út tele van virág- és egyéb áldozati kellékárusokkal. Az elefánt akkor áld meg, ha adsz neki némi aprópénzt. A déli zarándokhelyen kétnyelvű lista a szolgáltatások áráról, amiket a jobb következő élet reményében lehet megváltani. A legolcsóbb 50 rúpia (200 ft), a legdrágább, szegény éhezők megsegítése sor 1250 rúpiába kerül. Kis templomban mécses gyújtás 3-5 rúpia, itt a legdrágább elem a listán 100. És minden arra járó, valamire való hindu betér. Nem olyan rossz üzlet.
Gyártottunk egy teóriát, mi szerint a hejzet az, hogy itt úgy vesszük észre, hogy senki nem lop, senki nem vág át, senki nem viszi el a táskánkat, valószínűleg, mert tiltja a vallásuk, és megint kezdhetnék előröl a levéltetűtől az egészet.
És akkor ezek a bölcs emberek kitalálták az alkudozást.
Aki hüje, az haljon meg alapon, ha azt mondja 500 és te nem mondod hogy 40, akkor át lettél ejtve,de a te hibád, béna voltál.
Tehát magyarázhatjuk a vallással vajon?
Vagy valami más lesz a megoldás? Hamarosan kiderül. Addig is reklám.
Több levelet kaptunk férfiolvasóinktól, mejben az Anna szőrös lábáról készült fotókat hiányolják.
Örömmel értesítem őket, hogy pár napja a szőrszálak átlagos hosszúsága elérte a 2 cm-t, és a fotókat mellékeljük a következő számban.
Vagy magyarázhatjuk a klímával?
Még messze van a forró évszak, de egész nap tosz a víz minket. Testünk kilencven százalékát szúnyogcsípés vagy pattanás borítja. Nekem például a lábujjamra nőtt pattanás!
A maradék tíz százalék pedig természetesen kosz.
Ez a klíma alázatra neveli az embert. Itt nincsenek hebrencs mozdulatok, meggondolatlan busz után futkosások, szigetkörök meg Béresalexandra dvd.
És mégis minden pulzál. Mindenki megy valahova. Riksán, buszon, robogón, szép lassan de megy.
Hihetetlen, hogy kimész az állomásra éjfélkor és nincs ülőhej.
Mész busszal a semmibe, egyszercsak megáll a busz, és a pájaudvar éjjel kettőkor zsúfolásig emberrel.
És még az is szép, hogy a fizikai munkások eszközei pont akkorák, amekkorát elbír egészségkárosodás nélkül az ember, és nem kap heresérvet, hanem szálkásodik.
A betont, homokot, szilárdat, azt egy kis tálban viszik, amibe kb. tíz kiló fér. És persze a fejükön viszik. Láttunk építkezésen nőket is, akik tűzoltóláncba szerveződve adták tovább egymás fejéről a homokkal teli lavórt.
A vizes csupor 5 literes, a zsákok meg 20-25 kg-osak.
Persze itt sok az ember, ócsó a munkabér, lehetne mondani, és lehet is.
Hol tartottunk? Igen.
Vagy a klíma tehát?
Netalán a szegénység?
Anna mondta, - neki meg ez a szakmája -, hogy a világ szegényeinek 1/3-a Indiában lakik.
Tehát ha három szegényre gondolsz, akkor az egyik biztos, hogy indiai.
Brutális. Megszokhatatlan.
És az abszurd, hogy ők nem koldusok, mert ők még lejjebb vannak, hanem ők egész nap robotolnak és úgy szegények.
Befejezte a napi tizenkét órát valahol, leteríti a kendőjét a járdára és alszik. Vagy egy bambuszkunyhóban.
És ha megsérül vagy beteg lesz, akkor vagy dolgozik tovább, vagy meghal.
Nincs tébé, szociális segéj, ebédosztás, semmi.
És akkor egy ijen ember, mikor ma mentem teázni, rámmosojgott és megkérdezte, honnan jöttem és mijen magas vagyok (mindenki ezt kérdi), majd meg akart hívni teázni.
Nem nagyon tudtam mit mondani. Majd holnap visszahívom.
Vagy jönnek feléd hároméves maszatka gyerekek, és hallhatóan nem tudnak beszélni, mármint emberi nyelven, hanem csak artikulátlanul mutatják, hogy éhesek.
Gondolom Kiplingnek már akkor sem okozott gondot a mintakeresés a Mauglihoz.
Fizetett hirdetésünket olvashatják, ezután a szép átkötés után.
Tekintse meg a Miskolci Nemzeti Színházban a Dzsungel könyve előadását, mejnek egyik főszerepében Bodor-Németi Gyöngyi Emőke kabinetalakítását láthatja, Bagira szerepében. Érzelmek, dráma, feszültség. Nézze meg Ön is!
A Perei Hírmondó tudósítója így emlékezik az előadásra:
Annyian voltak az előadáson, hogy be sem fértem, így nem láthattam, de amit nem láttam belőle, az lenyűgözött. Emőke nagyon érzékenyen nyúlt a figurához, nem akart többet megmutatni, mint ami. Nem vonta be az oroszlánokat vagy a leopárdokat, sem a puhatestű állatokat, és ez nagy erénye. A Beszél a szél c. számával két hónapig vezette a heji vegyeskereskedés slágerlistáját.
Gratulálunk.
Ugyanitt a Bodor autóbontóban, jó állapotban lévő Renault ajtók kaphatók. Ha vesz két bal hátsót, ajándékba kap egy manuális ablakemelő védőhuzatot.
Fizetett hirdetésünket olvashatták.
Szóval hogy, vagy a szegénység?
Egyszerűen nem értjük, hogyan lehet mosojogni ijen nincsben.
Például lementünk ételosztásra egy pici faluba, amit úgy nullázott le a víz, mint az a híres császár Karthágót.
Napszámosok lakják, akik földdel rendelkező embereknek művelik a terményeit és keresnek nem sokat, de mondjuk pont nem halnak éhen.
Picit fáztunk, hogy majd mijen lesz a hangulat, és ehhez képest, és itt az ehhez képesten van a hangsúj, vidám kis osztás fojt, mosojogva pakoltak a családok, gyerekek fotózkodtak és miközben néztük az arcokat valami furcsa volt, de nem jöttünk rá micsoda.
Szóba került, hogy mijen érzés így, hogy segéj, és mondta, hogy semmi különös, ha majd máshol lesz szükség segéjre, akkor ők küldenek azoknak.
És akkor rájöttünk, hogy a büszkeség az, ami hiányzott a tekintetükből.
Az átkozott büszkeség, hogy rajtam ne segítsenek, majd én megoldom egyedül is, cserébe viszont én sem segítek senkinek.(demagógia, tudom)
Azért próbáljuk ezt elmondani, mert a legtöbb ember, aki keletre vetődik, az picit megváltozik.
Jó irányba, már ha van ijen egyáltalán, hogy jó irány.
És valószínűleg nem a turistalátványosságoktól, hanem a milliónyi ismeretlen mosojtól, ami feléd árad a szemét közül és a milliónyi nincstelentől, akik mindig csinálnak valamit, hogy ne jusson idejük meghalni.
Mi meg pszichológushoz megyünk, ha meghal a hörcsögünk.( demagógia)
A feltett kérdéseket persze nem fogjuk és nem is tudjuk megválaszolni.
A mitőlt csak ők tudják.
Legközelebb a tömeg, szag, és étel témaköröket járjuk körbe.
7-2 arányban a stílus, papucs orrán pamutbojt.
E heti játékunk:
A szövegben, a két megjelölten kívül elrejtettünk öt demagógiát.
A hejes beküldők közt egy Beszél a szél c. cd-t sorsolunk ki.
love me tenger
ferfiak kulon allnak, a segej kozelebe csak a noket engedik
google map
a jo a rossz es kukumber tobias
a fovednok elvis presley volt,aki megis el.a gyerekek jol megtrefaltak es hozzakotoztek a szaletlihez.ebbol meg sok bonyodalom szarmazott
nok a segej kozelebenjubiliumi arvizitura visszater 2
alairas ujjlenyomattal
maszatkak a polgarjeno terepjarojanal
bacsik
nenik
kisded copffalarvizitura
ezek voltak a csomagban 
ket kedvenc maszatkank
szemlelteto eszkozok az iskolaban (2. osztaj)
a rizsa arnyekaban
visszapillantas a juhokra(vagy kecskek,nem tudtunk megegyezni)2009. október 22., csütörtök
megmegmeg
Vijayawada. Egy nagy hindu templom elotti orulet. Hatterben felduzzadt Krishna folyo.
A jol szervezett vasuttarsasag kirakja az utaslistat a vonat oldalara.
Chennai-i palyaudvar
meg
Aldas.
Auroville, India legtisztabb helye.
keszulnek a bajnokok ligaja meccsre.elotte delutan haromtol auroville-madras ifi meccs.
muveszkedes.
lila ruhas no alsobbrendu uttalelmaradt kepek
engem a rumba dontoget rumba
Pondicherry egyik prominens kocsmaja.
itt volt az gyetlen lehetoseg 47-es papucsra.elszalasztottuk.
szep
Ezt a kepet nagy szeretettel kuldom orvos barataimnak, akik nem hiszik el, hogy Indiaban van szemet. A kepen egy atlagos buszpalyaudvar lathato a keleti part deli reszen.2009. október 20., kedd
boom
Ezennel lezarjuk az oldal altal meg nem hirdetett, te teret nyert gyermekszuletesi programot.
A harmadik hejet, erett jatekkal es remek hajraval Banyai-Boris Moric nevu versenyzonk szerezte meg.
Ajandekat, egy pontosje alaku korzokeszlet, 12 eves koraban veheti at.
Neki sok boldogsagot, szuleinek csendes ejszakakat kivanunk.
Csak igy tovabb.
Sokasodjatok
Maradok
Ratkone Otp Elvira
A harmadik hejet, erett jatekkal es remek hajraval Banyai-Boris Moric nevu versenyzonk szerezte meg.
Ajandekat, egy pontosje alaku korzokeszlet, 12 eves koraban veheti at.
Neki sok boldogsagot, szuleinek csendes ejszakakat kivanunk.
Csak igy tovabb.
Sokasodjatok
Maradok
Ratkone Otp Elvira
meg mindig
Lokális mélypontra jutva a következő kérdésekre kerestük a választ:
Meddig fogunk még a kórteremben lakni?
Kórteremben lakni kétélű fegyver. Egyrészt ahogy jössz haza és átvágsz a tömegen egyre több betegség apró jeleit fedezed fel a magadon. A köhögés nyilvánvalóan csak tbc lehet, a piros pötty a lábunkon egyértelműen egy gyógyíthatatlan fertőző betegség, és amitől le fog esni a hónaljunk, vagy a tbc szövődménye.
Másrészről meg pont tojunk rá, mert egy kórházban biztos meggyógyítanak.
A tüdő és betegségei azért kapnak ekkora figyelmet, mert Indiában a lakosság legalább 1/3-a nagyon csúnyán köhög,
A tüdőbetegség kétélű fegyver. Csak vicceltem.
Talán azért beszéltem ennyit erről, mert két hete köhögök és az elején féltem, hogy valami, de már jobb a hejzet, és piros pöttyök is jócskán vannak rajtam. Ezzel talán elűztem a démont.
Ami még a témához tartozik, hogy itt még létező betegség a diftéria és hogy a kereszteződésben ül két ember - nagyon köhögnek - egy kocsiban, aminek tuti, hogy swarcba csinálták meg a zöldkártyáját, és egy Commodore 64-es géppel a légszennyezettségi adatokat mérik. Remélem, hamarosan összeismerkedünk, és megmutatják nekünk a tutit.
Annának már nagy rajongótábora van a nővérkék között, és mindig keresik őt, a legszebb, hogy nem tudnak angolul, csak annyit hogy eat, és mikor találkozunk mindig kérdik, hogy voltunk-e a napszaknak megfelelően táplálkozni. És boldogok nagyon. Nekem egy haverom lett, akinek a bátyját valami csúnya bajjal műtötték, aminek köze van a spermához – nem akartuk részletesebben tudni -, de kapcsolatunk bimbózó stádiumában hazaengedték a bátyót szerencsére.
Mi a dolga annak bácsinak, aki minden este kihoz egy padot a kórház elé, lefekszik, és néha sípol egyet?
Gyurikának hívjuk. Először azt hittük valami egzotikus madár, de aztán megláttuk, és azonnal beleszerettünk.
Ő az éjszakás. Lefekszik a padra kórház bejárata előtt, kezében egy bot, szájában egy síp és fütyül. Bármit is csinál, nagyon akkurátus, mert jobbra, balra és előre is fütyül, majd büszkén körbenéz. Még nem jöttünk rá mi okból csinálja, de nagyon kíváncsiak vagyunk rá.
Létezik-e olyan város, aminek csak szar részei vannak?
Vannak jó részek is, csak még keresni kell. Tegnap vettünk egy térképet is, hogy képbe kerüljünk, és legnagyobb döbbenetünkre a tourist topic alatt találtunk egy Disney Land nevű hejet.
Mit kívánnak a zarándokok, akik kopaszra nyírják a fejüket, bebiztosítva, hogy valóra váljon a kívánság?
Csakis világbékét és még azt, hogy nem szeretnének megint krumlibogarak lenni következő életükben.
Van-e száz százalékosan hatékony fegyver a szúnyogok ellen?
Ennek a témának egy külön fejezetet fogunk szentelni, de elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy mindenkinek van egy Achilles sarka. Akinek nincs, az egy Achilles sarok. Nekünk a szúnyogok. És mikor este stroke közeli állapotban hajkurásszuk őket, minden remény nélkül, akkor nem tudunk másra gondolni, mint hogy ez azért van, hogy rájöjjünk egy módszerre, amivel ki lehet küszöbölni a szúnyogfaktort az emberek életéből és egy szebb jövő felé segítsük az emberiséget. Dolgozunk rajta.
Ámen.
Mitől fekete néha a víz…?
?
Lassan lendülünk felfelé, ahogy többet sétálunk a környéken. Egy nagy kereszteződés mellett lakunk, az észak-déli és a kelet-nyugati országutak itt találkoznak. Napi szinten ez az jelenti, hogy brutális a teherforgalom, egész éjjel dudálnak a teherautók. A harmadik naptól már ojan volt, mintha egy zeneiskolában lennénk, ahol az elsőéveseknek bemutatják a fúvós hangszereket, és mindenki kipróbálhatja, majd választ, amejik tetszik. A szobai ventilátor a metronóm. A felvett hanganyagból majd egy zenei összeállítás hallgatható meg az oldalon, ha lehet feltölteni hangfájlt. A pár darab járdasziget egyikén tegnap húsz embert számoltam meg, akik ott töltik az éjszakát. A kereszteződés közepén. Van itt még pár kis trafik, de olyan elviselhetetlen a csatorna szaga, hogy inkább a másik irányba indulunk el. A közvetlen szomszédaink: Egy állami öntözésügyi hivatal, amely előtt egy kis nád szaletliben töltik a napot jólöltözött hivatalnokok, beszélgetnek, újságot olvasnak. Egy mezőgazdasági kölcsönző: ahol traktort biciklit, lovaskocsit és ökröt lehet kölcsönözni. Jön reggel a bácsi hogy rent a bull, elviszi és este meg visszahozza. Egy kis bódé, ahol kapákat lehet kölcsönözni. Egy biciklikölcsönzőnek tűnő telep (inkább csak 20 bicikli egymás mellett), de közben mindenkitől azt halljuk, hogy Indiában már nem lehet biciklit kölcsönözni, csak motort vagy autót. Két trafik. Egy kajálda, amibe nem fogunk bemenni. A ’New modern supermarket’, amit muszlimok visznek, minden férfi nagy szakállal, sapkában, egészen arabos vonásokkal. Néhány rendelő, sok gyógyszertár. A másik irányban főleg gránit- és márványlerakatok találhatóak. A belvárosban egyszer voltunk, nem volt eléggé meggyőző. A Krishna folyó partján fekszik, ami kb. tíz Duna szélességű. Az áradásoknak vége, most a helyreállítások zajlanak. Főleg a folyó menti területeket sújtotta a víz. Az ateista központ egyik részlege is részt vesz a segélyezésben, csomagokat osztanak a legsúlyosabban érintett falvakban minden családnak. Mi is velük tartottunk egy ilyen útra, négy faluban jártunk. Egy töltésen mentünk végig, ameddig feljött a víz, az egyik oldal tiszta zöld, szép földek, a másik oldalon minden termény barna, elrohadt. Néhány részen a kunyhók még víz alatt. A legrosszabb helyeken állítólag két méteres víz és sár volt. Mostanra visszaköltöztek az emberek a házaikba. Egyébként pedig nagyon szép vidék, lapos, rizs, cukornád és pálmafák mindenhol. Elég szegény házakkal. A városhoz képest csönd van, alig van szemét (valószínűleg nem tudnak annyi becsomagolt szart venni), és friss a levegő. Pár hetet ott fogunk tölteni a kutatás miatt.
Segíteni szerettünk volna a csomagok pakolásánál és szétosztásánál, lelkesen indultunk el reggel 7-kor. A lelkesedés addig tartott, amíg ki nem derült, hogy már minden elő van készítve és semmi dolgunk. Minden faluban egy kis ceremónia keretében adják át a csomagokat, öt beszéd, aztán át lehet venni a segélyt. Tehát nekünk is a pódiumon a helyünk. Próbáltunk távolabb helyezkedni, de nem nagyon sikerült észrevétlennek maradni. Több nénivel és gyerekkel összebarátkoztunk, mindenki nagyon hálás volt nekünk a segítségért. Aztán lefotózott minket valaki, akiről kiderült, hogy a helyi újságnak dolgozik. Az eredmény: másnap megjelent a kép, képaláírás: ők is segítenek a helyreállításban. Mint a 22-es csapdájában de Coverly őrnagy, akiről senki sem tudta kicsoda, de minden város elfoglalásánál ő volt a címlapon.
Ezen a héten egy hindu ünnep van, Diwali, a fény ünnepe. Napközben petárdázás volt mindenhol szilveszteri mennyiségben, sötétedés után pedig tűzijáték, minden háztetőről és kertből, 6-tól éjfélig.
Legközelebb interjút közlünk az utánozhatatlan köztéri szobrok készítőjével.
Ui: a leveleket közösen írjuk, beleírunk, átírunk, szétírunk stb.
Ha valami nem egyértelmű az ennek tudható be, ezért elnézést kérünk.
Képekkel csak később fogunk jelentkezni, óvatosak lettünk a vírusok miatt.
Meddig fogunk még a kórteremben lakni?
Kórteremben lakni kétélű fegyver. Egyrészt ahogy jössz haza és átvágsz a tömegen egyre több betegség apró jeleit fedezed fel a magadon. A köhögés nyilvánvalóan csak tbc lehet, a piros pötty a lábunkon egyértelműen egy gyógyíthatatlan fertőző betegség, és amitől le fog esni a hónaljunk, vagy a tbc szövődménye.
Másrészről meg pont tojunk rá, mert egy kórházban biztos meggyógyítanak.
A tüdő és betegségei azért kapnak ekkora figyelmet, mert Indiában a lakosság legalább 1/3-a nagyon csúnyán köhög,
A tüdőbetegség kétélű fegyver. Csak vicceltem.
Talán azért beszéltem ennyit erről, mert két hete köhögök és az elején féltem, hogy valami, de már jobb a hejzet, és piros pöttyök is jócskán vannak rajtam. Ezzel talán elűztem a démont.
Ami még a témához tartozik, hogy itt még létező betegség a diftéria és hogy a kereszteződésben ül két ember - nagyon köhögnek - egy kocsiban, aminek tuti, hogy swarcba csinálták meg a zöldkártyáját, és egy Commodore 64-es géppel a légszennyezettségi adatokat mérik. Remélem, hamarosan összeismerkedünk, és megmutatják nekünk a tutit.
Annának már nagy rajongótábora van a nővérkék között, és mindig keresik őt, a legszebb, hogy nem tudnak angolul, csak annyit hogy eat, és mikor találkozunk mindig kérdik, hogy voltunk-e a napszaknak megfelelően táplálkozni. És boldogok nagyon. Nekem egy haverom lett, akinek a bátyját valami csúnya bajjal műtötték, aminek köze van a spermához – nem akartuk részletesebben tudni -, de kapcsolatunk bimbózó stádiumában hazaengedték a bátyót szerencsére.
Mi a dolga annak bácsinak, aki minden este kihoz egy padot a kórház elé, lefekszik, és néha sípol egyet?
Gyurikának hívjuk. Először azt hittük valami egzotikus madár, de aztán megláttuk, és azonnal beleszerettünk.
Ő az éjszakás. Lefekszik a padra kórház bejárata előtt, kezében egy bot, szájában egy síp és fütyül. Bármit is csinál, nagyon akkurátus, mert jobbra, balra és előre is fütyül, majd büszkén körbenéz. Még nem jöttünk rá mi okból csinálja, de nagyon kíváncsiak vagyunk rá.
Létezik-e olyan város, aminek csak szar részei vannak?
Vannak jó részek is, csak még keresni kell. Tegnap vettünk egy térképet is, hogy képbe kerüljünk, és legnagyobb döbbenetünkre a tourist topic alatt találtunk egy Disney Land nevű hejet.
Mit kívánnak a zarándokok, akik kopaszra nyírják a fejüket, bebiztosítva, hogy valóra váljon a kívánság?
Csakis világbékét és még azt, hogy nem szeretnének megint krumlibogarak lenni következő életükben.
Van-e száz százalékosan hatékony fegyver a szúnyogok ellen?
Ennek a témának egy külön fejezetet fogunk szentelni, de elöljáróban annyit elmondhatunk, hogy mindenkinek van egy Achilles sarka. Akinek nincs, az egy Achilles sarok. Nekünk a szúnyogok. És mikor este stroke közeli állapotban hajkurásszuk őket, minden remény nélkül, akkor nem tudunk másra gondolni, mint hogy ez azért van, hogy rájöjjünk egy módszerre, amivel ki lehet küszöbölni a szúnyogfaktort az emberek életéből és egy szebb jövő felé segítsük az emberiséget. Dolgozunk rajta.
Ámen.
Mitől fekete néha a víz…?
?
Lassan lendülünk felfelé, ahogy többet sétálunk a környéken. Egy nagy kereszteződés mellett lakunk, az észak-déli és a kelet-nyugati országutak itt találkoznak. Napi szinten ez az jelenti, hogy brutális a teherforgalom, egész éjjel dudálnak a teherautók. A harmadik naptól már ojan volt, mintha egy zeneiskolában lennénk, ahol az elsőéveseknek bemutatják a fúvós hangszereket, és mindenki kipróbálhatja, majd választ, amejik tetszik. A szobai ventilátor a metronóm. A felvett hanganyagból majd egy zenei összeállítás hallgatható meg az oldalon, ha lehet feltölteni hangfájlt. A pár darab járdasziget egyikén tegnap húsz embert számoltam meg, akik ott töltik az éjszakát. A kereszteződés közepén. Van itt még pár kis trafik, de olyan elviselhetetlen a csatorna szaga, hogy inkább a másik irányba indulunk el. A közvetlen szomszédaink: Egy állami öntözésügyi hivatal, amely előtt egy kis nád szaletliben töltik a napot jólöltözött hivatalnokok, beszélgetnek, újságot olvasnak. Egy mezőgazdasági kölcsönző: ahol traktort biciklit, lovaskocsit és ökröt lehet kölcsönözni. Jön reggel a bácsi hogy rent a bull, elviszi és este meg visszahozza. Egy kis bódé, ahol kapákat lehet kölcsönözni. Egy biciklikölcsönzőnek tűnő telep (inkább csak 20 bicikli egymás mellett), de közben mindenkitől azt halljuk, hogy Indiában már nem lehet biciklit kölcsönözni, csak motort vagy autót. Két trafik. Egy kajálda, amibe nem fogunk bemenni. A ’New modern supermarket’, amit muszlimok visznek, minden férfi nagy szakállal, sapkában, egészen arabos vonásokkal. Néhány rendelő, sok gyógyszertár. A másik irányban főleg gránit- és márványlerakatok találhatóak. A belvárosban egyszer voltunk, nem volt eléggé meggyőző. A Krishna folyó partján fekszik, ami kb. tíz Duna szélességű. Az áradásoknak vége, most a helyreállítások zajlanak. Főleg a folyó menti területeket sújtotta a víz. Az ateista központ egyik részlege is részt vesz a segélyezésben, csomagokat osztanak a legsúlyosabban érintett falvakban minden családnak. Mi is velük tartottunk egy ilyen útra, négy faluban jártunk. Egy töltésen mentünk végig, ameddig feljött a víz, az egyik oldal tiszta zöld, szép földek, a másik oldalon minden termény barna, elrohadt. Néhány részen a kunyhók még víz alatt. A legrosszabb helyeken állítólag két méteres víz és sár volt. Mostanra visszaköltöztek az emberek a házaikba. Egyébként pedig nagyon szép vidék, lapos, rizs, cukornád és pálmafák mindenhol. Elég szegény házakkal. A városhoz képest csönd van, alig van szemét (valószínűleg nem tudnak annyi becsomagolt szart venni), és friss a levegő. Pár hetet ott fogunk tölteni a kutatás miatt.
Segíteni szerettünk volna a csomagok pakolásánál és szétosztásánál, lelkesen indultunk el reggel 7-kor. A lelkesedés addig tartott, amíg ki nem derült, hogy már minden elő van készítve és semmi dolgunk. Minden faluban egy kis ceremónia keretében adják át a csomagokat, öt beszéd, aztán át lehet venni a segélyt. Tehát nekünk is a pódiumon a helyünk. Próbáltunk távolabb helyezkedni, de nem nagyon sikerült észrevétlennek maradni. Több nénivel és gyerekkel összebarátkoztunk, mindenki nagyon hálás volt nekünk a segítségért. Aztán lefotózott minket valaki, akiről kiderült, hogy a helyi újságnak dolgozik. Az eredmény: másnap megjelent a kép, képaláírás: ők is segítenek a helyreállításban. Mint a 22-es csapdájában de Coverly őrnagy, akiről senki sem tudta kicsoda, de minden város elfoglalásánál ő volt a címlapon.
Ezen a héten egy hindu ünnep van, Diwali, a fény ünnepe. Napközben petárdázás volt mindenhol szilveszteri mennyiségben, sötétedés után pedig tűzijáték, minden háztetőről és kertből, 6-tól éjfélig.
Legközelebb interjút közlünk az utánozhatatlan köztéri szobrok készítőjével.
Ui: a leveleket közösen írjuk, beleírunk, átírunk, szétírunk stb.
Ha valami nem egyértelmű az ennek tudható be, ezért elnézést kérünk.
Képekkel csak később fogunk jelentkezni, óvatosak lettünk a vírusok miatt.
2009. október 12., hétfő
sweethome
Nagyjából másfél éve vagyok levelezőviszonyban dr. Vijayammal, aki a vijayawadai Ateista Központ vezetője – ez az a szervezet, amelynél megvizsgálom, hogy hogyan működik a szegény nőknek nyújtott csoportos mikrohitel. Egyelőre az ismerkedés fázisában vagyunk, ők elmondják, hogy miket csinálnak, én meg elmondom, hogy mire vagyok kíváncsi. Az Ateista Központ leginkább egy családi vállalkozásra hasonlít. Az ateista mozgalmat egy haladó gondolkodású, magasabb kasztbeli hindu férfi alapította a 20-as években, amelybe értelemszerűen az egész családja becsatlakozott. Most a gyerekei viszik a több intézményből álló központot. Az általuk pozitív ateizmusnak nevezett filozófia nagyjából a humanizmusnak felel meg. Indiában a vallási gyakorlatok és az egyházak nagyban meghatározzák a mindennapokat és a gondolkodást, az ateisták az irracionális gondolkodás, hiedelmek és gyakorlatok ellen küzdenek. Ilyenek a kasztrendszer által felállított korlátok, az iszlám és a katolicizmus egyes törvényei. Rengeteg tevékenységük van: egészségügyi ellátás, szociális munka kirekesztett csoportokkal (elhagyott feleségek, teherbe esett hajadonok, HIV pozitív betegek, bűnözők, utcagyerekek), női szálló, oktatás, mindenféle felvilágosítás, publikációk, nemzetközi és helyi ateista programok szervezése, a falvakban megtakarítási programok és mikrovállalkozások támogatása, kasztok és vallások közötti házasságok bátorítása, és nem utolsósorban segítségnyújtás természeti katasztrófák (árvíz, ciklon) esetén, ami itt nem ritka.
A családtagok mind tökéletesen beszélnek angolul és magasan iskolázottak, phd-ig meg sem állnak. Hogy megtörjék azt, hogy a vallás beavatkozzon az életükbe, vagy hogy kipótolják az űrt, saját ceremóniákat hoztak létre. A hinduk például általában istenek neveit viselik, az ateisták viszont új neveket találnak ki, megemlékezve olyan eseményekről, ami a gyerek születésekor történt. Csak pár gyöngyszemet idéznék: dr. második világháború, dr. kongresszus párt győzelme, dr. Los Angeles-i olimpiai játékok.
Dr. Vijayam megnyugtatott, hogy ne aggódjunk a szállás és ellátás miatt, minden el lesz rendezve. A központnak sok épülete van, az egyik a konyha és étkező, ahol a család és vendégek összegyűlnek enni, aki, amikor beesik. Az ételek fantasztikusak, sokszínű ízvilággal és nem olyan csípősek, mint az utcai koszt. Mindig egyszerre legalább 5-6 féle zöldséges dolgot lehet enni a rizs vagy lepények mellé. Eddig úgy tizenöt emberrel találkoztunk, mind rokonok. Ott fekszik a család legidősebb női tagja is, aki nemrég szenvedett combnyaktörést. A nagy család előnye, hogy mindig ül valaki az ágya mellett és ellátják, beszélgetnek vele. Vijayam azt tanácsolta, hogy ne hurcoljuk magunkkal az útlevelünket, biztonságosabb, ha itt hagyjuk és ők jól elteszik valahová. Már majdnem elképzeltem egy kis széfet, amikor is bement az útlevelekkel a nagyi szobájába, egy pillanatnyi gondolkodás után felültette és betette az útleveleket a párnái közé.
Este elvezetett minket egy távolabbi épületbe, mindig itt szállásolják el a vendégeket. A vendégszobáról hamar kiderült, hogy egy épp nem használt, tiszta és egyszerű kétágyas kórterem saját fürdőszobával, kacsával, ágytállal. Egyetlen dísze egy domború dinoszaurusz kép az ágy fölött. Pocsókának jól áll a 60x170-es ágy. Reggelente egy nővér ébreszt minket injekciós tűvel a kezében. A szoba felső része nyitott a szellőzés miatt, így a délutáni beteglátogatást a betegekkel együtt élvezzük. Egész családok érkeznek és kiabálva beszélgetnek, mindenki egyszerre.
A felvilágosítás egyik eszköze egy házi tudományos kiállítás, ami leginkább a csodák palotájához hasonlít indiai kivitelezésben. Öveges professzorról nem hallotak, de az öreg nagyon boldog lehet, ha lepillant az örök mágneses mezőkről. Egy nagy teremben összeeszkábált szerkezetek, amelyek egy-egy fizikai törvényszerűséget mutatnak be. Jópofa. Valószínűleg nem sokan látogatják. Az árvizek esetére alternatív mentőmellényeket találtak ki, amit a falusiak gyorsan összeállíthatnak. Úszógumi üres flakonokból vagy száraz kókuszdiókból, elbírnak egy terhes nőt is. Van a kórházban is egy kiállítás, testrészek és szervek, de lehet, hogy ezt nem szeretném megnézni.
A családtagok mind tökéletesen beszélnek angolul és magasan iskolázottak, phd-ig meg sem állnak. Hogy megtörjék azt, hogy a vallás beavatkozzon az életükbe, vagy hogy kipótolják az űrt, saját ceremóniákat hoztak létre. A hinduk például általában istenek neveit viselik, az ateisták viszont új neveket találnak ki, megemlékezve olyan eseményekről, ami a gyerek születésekor történt. Csak pár gyöngyszemet idéznék: dr. második világháború, dr. kongresszus párt győzelme, dr. Los Angeles-i olimpiai játékok.
Dr. Vijayam megnyugtatott, hogy ne aggódjunk a szállás és ellátás miatt, minden el lesz rendezve. A központnak sok épülete van, az egyik a konyha és étkező, ahol a család és vendégek összegyűlnek enni, aki, amikor beesik. Az ételek fantasztikusak, sokszínű ízvilággal és nem olyan csípősek, mint az utcai koszt. Mindig egyszerre legalább 5-6 féle zöldséges dolgot lehet enni a rizs vagy lepények mellé. Eddig úgy tizenöt emberrel találkoztunk, mind rokonok. Ott fekszik a család legidősebb női tagja is, aki nemrég szenvedett combnyaktörést. A nagy család előnye, hogy mindig ül valaki az ágya mellett és ellátják, beszélgetnek vele. Vijayam azt tanácsolta, hogy ne hurcoljuk magunkkal az útlevelünket, biztonságosabb, ha itt hagyjuk és ők jól elteszik valahová. Már majdnem elképzeltem egy kis széfet, amikor is bement az útlevelekkel a nagyi szobájába, egy pillanatnyi gondolkodás után felültette és betette az útleveleket a párnái közé.
Este elvezetett minket egy távolabbi épületbe, mindig itt szállásolják el a vendégeket. A vendégszobáról hamar kiderült, hogy egy épp nem használt, tiszta és egyszerű kétágyas kórterem saját fürdőszobával, kacsával, ágytállal. Egyetlen dísze egy domború dinoszaurusz kép az ágy fölött. Pocsókának jól áll a 60x170-es ágy. Reggelente egy nővér ébreszt minket injekciós tűvel a kezében. A szoba felső része nyitott a szellőzés miatt, így a délutáni beteglátogatást a betegekkel együtt élvezzük. Egész családok érkeznek és kiabálva beszélgetnek, mindenki egyszerre.
A felvilágosítás egyik eszköze egy házi tudományos kiállítás, ami leginkább a csodák palotájához hasonlít indiai kivitelezésben. Öveges professzorról nem hallotak, de az öreg nagyon boldog lehet, ha lepillant az örök mágneses mezőkről. Egy nagy teremben összeeszkábált szerkezetek, amelyek egy-egy fizikai törvényszerűséget mutatnak be. Jópofa. Valószínűleg nem sokan látogatják. Az árvizek esetére alternatív mentőmellényeket találtak ki, amit a falusiak gyorsan összeállíthatnak. Úszógumi üres flakonokból vagy száraz kókuszdiókból, elbírnak egy terhes nőt is. Van a kórházban is egy kiállítás, testrészek és szervek, de lehet, hogy ezt nem szeretném megnézni.
pundi
Pondicherry-t a franciák alapították és szép sétányai, kellemes utcái teszik a turisták kedvenc célpontjává, plusz rengeteg, úgynevezett ashram van, ahol a sok jógázni vágyó külföldi feltöltődhet bélcsível és befeléfigyeléssel.
Nagyjából már mindenütt merünk mindent enni, nagyjából tudjuk is, hogy mit eszünk, és nagyon szeretjük a picike kis heji étkezdéket, de be kell valljam, hogy a három hét után elfogyasztott csokis croissont (?) az levett a lábunkról és erős honvágyat ébresztett bennünk.
Aztán ez hamar elmúlt.
És mindenképp szeretnénk köszönetet mondani annak a szervezetnek, amej lehetővé tette, hogy Pondicherry-ben lehessen legálisan alkoholt kapni. Mert egyébként nyema.
Egy sörbacardi combóval vétettük észre magunkat, mondanom se kell Anna volt az egyetlen nőnemű szeméj a hejen, amejhez képest a tabdi borozó egy exkluzív lokál.
Asztalszomszédunk egy varjú, némi halmaradvány és fél liter szaft volt.
Éles kontraszt volt a hej és a választéka közt, gyakorlatilag minden volt itt. Az árak a felszolgáló személyétől függenek.
Talán Kubában lehetnek ijen hejek, megspékelve egy nagybőgőssel.
Az addiktív olvasóinkat biztosan érdekli, hogy itt lehet kapni sima, meg strong sört, ami 8,5 %-os , és egészen príma hatásfoka van.
Az egy sör nem sör hipotézis itt megdőlt, nem törekednek a kinyíródásra, egy után szépen hazamennek a legények.
Mi is.
Ami még szépségdíjas, és gyerekkoromat idéző, hogy lehet szálanként kapni cigarettát.
Gyakorlatilag bárhol, ugyanakkor alig dohányoznak a népek.
Azt hittük mindenhol, mindenki füstölni fog, ehejett alig látni dohányost és a vonaton is a kalauz bácsi cinkossága és cigifüggősége kellett ahhoz, hogy sunyiba rágyújtsunk a wc mellett. A köztereken és nyilvános helyeken sem lehet dohányozni, az embert odébb küldik pár méterrel a hivatalok vagy vasútállomások előtti placcról. És nem is mindig a biztonsági őr, hanem néha átlagemberek.
Ennyit erről.
Másnap újra robogót béreltünk és meglátogattuk Auroville-t.
Itt újra megemlíteném, hogy robogózni elképesztően klassz.
Kipróbáltuk, hogy Anna ül elől, de sújpontunk áthejeződött egy másik dimenzióba és kormányozhatatlanná tette a járművet, így én élvezkedhettem elől .
Aki még nem hallott Auroville-ről az mindenképpen nézzen utána bővebben.
Egy remek kezdeményezés, vállalható célokkal, majdhogynem hiba nélkül, bár mindenképp szükségeltetik hozzá egy kis spirituális gondolkodásmód, kirepült gyerekek, egy vagy több válás és hippiszerkó.
Auroville egy óriási nemzetek feletti kommuna, spirituális alapokra helyezve. ’68-ban alapította egy Mother-ként emlegetett francia nő és egy indiai férfi (Sri Aurobindo). Az egyetlen hely Indiában, ahol nincsen szemét. A központjában egy nagy szimbolikus gömb alakú monument van, benne egy nagy ásvánnyal. A kommuna környezetbarát és önfenntartó, napelemekkel üzemel, komposztál és a munkát ad a környező falvakban lakóknak, igényes és drága kézzel készített mindent árulnak, a nyugati ízlésnek megfelelően. Az egy napra ide látogatók azonban nem sokat láthatnak az egészből, csak egy információs központot, a gömböt és a boltokat. Van egy elég kellemes vállalati üdülőjük is a tengerparton. Tervezzük, hogy visszatérünk ide pár napra és bekapcsolódunk az itt fojó szellemi és fizikai munkába, és bepillantást nyerünk a szellemi lét napfonatába. Meg a spenótos pitéjük is botrányosan jó.
Pondicherry-ben találkoztunk az első nem láncra kötött elefánttal. Ki volt festve és helyes kis csörgős bokalánc volt a két mellső lábán. Sok templomnak van elefántja, de még nem láttuk őket munkában. Ez az elefánt a templom előtt állt egy forgalmas kis sétálóutcán és szórakoztatta a népet. Lehetett neki füvet venni és megetetni, illetve pénzt rejteni az ormánya hajlatába, amit rendes elefánthoz illően azonnal odaadott a gazdájának. A pénzadományt áldással jutalmazta, rákoppintott egyet az adományozó fejére.
A végére szeretnénk megemlíteni, egy lenyűgöző információt, ami egyáltalában nem az de mégis van benne valami magasztos, vagy giccses, vagy szánalmas vagy nemtudom, ojan mint állni a déli csücskön mondjuk, na.
Képzeljétek, egy kézfogásra vagyunk Mahatma Gandhitól! Ti pedig kettőre.
U.I.: Isten éltesse az U20-as válogatottat és Korbuj-Zafourek Zalánt, aki már legalább 3 napos és az első pontosly-bébi. Ajándéka, hogy nevét élete végéig pontosjével írjuk. Az első pontosly-bébilány pedig a már legalább 2 napos Gellért Panni, akit szintén melegen üdvözlünk a távolból.
Nagyjából már mindenütt merünk mindent enni, nagyjából tudjuk is, hogy mit eszünk, és nagyon szeretjük a picike kis heji étkezdéket, de be kell valljam, hogy a három hét után elfogyasztott csokis croissont (?) az levett a lábunkról és erős honvágyat ébresztett bennünk.
Aztán ez hamar elmúlt.
És mindenképp szeretnénk köszönetet mondani annak a szervezetnek, amej lehetővé tette, hogy Pondicherry-ben lehessen legálisan alkoholt kapni. Mert egyébként nyema.
Egy sörbacardi combóval vétettük észre magunkat, mondanom se kell Anna volt az egyetlen nőnemű szeméj a hejen, amejhez képest a tabdi borozó egy exkluzív lokál.
Asztalszomszédunk egy varjú, némi halmaradvány és fél liter szaft volt.
Éles kontraszt volt a hej és a választéka közt, gyakorlatilag minden volt itt. Az árak a felszolgáló személyétől függenek.
Talán Kubában lehetnek ijen hejek, megspékelve egy nagybőgőssel.
Az addiktív olvasóinkat biztosan érdekli, hogy itt lehet kapni sima, meg strong sört, ami 8,5 %-os , és egészen príma hatásfoka van.
Az egy sör nem sör hipotézis itt megdőlt, nem törekednek a kinyíródásra, egy után szépen hazamennek a legények.
Mi is.
Ami még szépségdíjas, és gyerekkoromat idéző, hogy lehet szálanként kapni cigarettát.
Gyakorlatilag bárhol, ugyanakkor alig dohányoznak a népek.
Azt hittük mindenhol, mindenki füstölni fog, ehejett alig látni dohányost és a vonaton is a kalauz bácsi cinkossága és cigifüggősége kellett ahhoz, hogy sunyiba rágyújtsunk a wc mellett. A köztereken és nyilvános helyeken sem lehet dohányozni, az embert odébb küldik pár méterrel a hivatalok vagy vasútállomások előtti placcról. És nem is mindig a biztonsági őr, hanem néha átlagemberek.
Ennyit erről.
Másnap újra robogót béreltünk és meglátogattuk Auroville-t.
Itt újra megemlíteném, hogy robogózni elképesztően klassz.
Kipróbáltuk, hogy Anna ül elől, de sújpontunk áthejeződött egy másik dimenzióba és kormányozhatatlanná tette a járművet, így én élvezkedhettem elől .
Aki még nem hallott Auroville-ről az mindenképpen nézzen utána bővebben.
Egy remek kezdeményezés, vállalható célokkal, majdhogynem hiba nélkül, bár mindenképp szükségeltetik hozzá egy kis spirituális gondolkodásmód, kirepült gyerekek, egy vagy több válás és hippiszerkó.
Auroville egy óriási nemzetek feletti kommuna, spirituális alapokra helyezve. ’68-ban alapította egy Mother-ként emlegetett francia nő és egy indiai férfi (Sri Aurobindo). Az egyetlen hely Indiában, ahol nincsen szemét. A központjában egy nagy szimbolikus gömb alakú monument van, benne egy nagy ásvánnyal. A kommuna környezetbarát és önfenntartó, napelemekkel üzemel, komposztál és a munkát ad a környező falvakban lakóknak, igényes és drága kézzel készített mindent árulnak, a nyugati ízlésnek megfelelően. Az egy napra ide látogatók azonban nem sokat láthatnak az egészből, csak egy információs központot, a gömböt és a boltokat. Van egy elég kellemes vállalati üdülőjük is a tengerparton. Tervezzük, hogy visszatérünk ide pár napra és bekapcsolódunk az itt fojó szellemi és fizikai munkába, és bepillantást nyerünk a szellemi lét napfonatába. Meg a spenótos pitéjük is botrányosan jó.
Pondicherry-ben találkoztunk az első nem láncra kötött elefánttal. Ki volt festve és helyes kis csörgős bokalánc volt a két mellső lábán. Sok templomnak van elefántja, de még nem láttuk őket munkában. Ez az elefánt a templom előtt állt egy forgalmas kis sétálóutcán és szórakoztatta a népet. Lehetett neki füvet venni és megetetni, illetve pénzt rejteni az ormánya hajlatába, amit rendes elefánthoz illően azonnal odaadott a gazdájának. A pénzadományt áldással jutalmazta, rákoppintott egyet az adományozó fejére.
A végére szeretnénk megemlíteni, egy lenyűgöző információt, ami egyáltalában nem az de mégis van benne valami magasztos, vagy giccses, vagy szánalmas vagy nemtudom, ojan mint állni a déli csücskön mondjuk, na.
Képzeljétek, egy kézfogásra vagyunk Mahatma Gandhitól! Ti pedig kettőre.
U.I.: Isten éltesse az U20-as válogatottat és Korbuj-Zafourek Zalánt, aki már legalább 3 napos és az első pontosly-bébi. Ajándéka, hogy nevét élete végéig pontosjével írjuk. Az első pontosly-bébilány pedig a már legalább 2 napos Gellért Panni, akit szintén melegen üdvözlünk a távolból.
2009. október 11., vasárnap
deli csucsok
Nem volt zökkenőmentes, de megérkeztünk Vijayawadába, ahol nagy-nagy szeretettel fogadtak minket és mostantól ez lesz a második otthonunk decemberig.
Nyergünk alól elővettük a sunyiban kicsempészett pacalpörkölt konzervjeinket, és feladva nomád a hontalan turista életvitelt, letelepedni látszunk. Kis visszatekintésünket a Globus Konzervgyár támogatja.
Alleppyben váltunk el egymástól, ha jól tévedünk.
Utunk innen Kollamba vezetett. A szobánk egyetlen erénye a kicsi zöld erkéj lett volna, de a kései monszun és az áramszünet egy romantikus, gyertyafényes beltéri zsúrra kényszerített minket.
A város tengerpartja gyönyörű és ez minden, amit elmondhatunk róla.
Másnap megtámadtuk a déli csücsköt, persze megint busszal.
Kunyakamariban bájosan keveredik a turistalét mindenen átgázolása és a zarándokok letisztultsága. Itt már a belföldi turisták uralják a terepet, külföldit talán ha négyet láttunk. A turisták összetételét hűen reprezentálja a butikok áruválasztéka – egyáltalán nem lehet bahiás cuccokat kapni, annál több viszont a használhatatlan szuvenír, az olcsó műszálas és a tényleg szép, igényes szári.
Szállodai szobánknak nem volt erénye, de a teraszról látni lehetett a napfelkeltét 6.05 kor.
Kettőt aludtunk itt, ki lehet találni, hányszor láttuk.
Pompás rálátás volt viszont a két híres építményre, mejek a szárazföldtől üszkve 200 méterre, a tengerben voltak két sziklára építve, és hajóval lehetett kiruccani.
Beszálláskor mindenki mentőmellényt viselt, amit maximálisan meg is értettünk, mert nagyon lepattant állapotban voltak a hajók.
Az első híres építmény egy hindu templom a másik pedig egy költőóriás szobra, aki írt egy 133 soros verset és odacsaptak neki egy 133 láb magas szobrot. A mára történelmi jelentőségű emlékművet 2000-ben építették.
Szegény úgy nézett ki mintha Batu kán egy Sztálin imitátor versenyen második lett volna. Ráadásként a feje tetején egy piros fény villog, világítótorony gyanánt.
A szobrokról még csak annyit, hogy egy másik nagy idol, kinek nevét még nem sikerült beazonosítani, a nagy mindenvivő kültéren.
Demjén Rózsi és Nicolae Caucescu kettőséből összegyúrt, fején kucsmát viselő, integető jobb keze V betűt formázó alak, és hihetetlen, de napszemüvegben van ábrázolva!!! Napszemüvegben!
Ezzel a szobrászat zenitjére ért, a mesterek letehetik vésőjüket, és elmehetnek fröccsönteni.
Mellékelünk fotót is.
A tengerparti településeken, a város perifériáján, mindenhol kis halászközösségek laknak, láthatóan nagy szegénységben, zömük bambusztákolmányban.
Talán a legjobb részek ezek mindenhol. Hangulatos kis utcák, színes házak és egyedül itt láttunk, társasjátékot játszó embereket.
Itt valahogy nem divat a játék, pedig az összes általam ismert macsó társadalomban, a férfiak sokat adnak a játékra.
Majd csinálok nekik itt egy kis szakkört, öt rúpiás alapon elbohóckodunk.
Sikerült ügyesen jegyet vennünk a buszra, majd csatlakozással a vonatra, ami itt nem egyszerű, mert két- három nappal indulás előtt kell lefoglalni a jegyeket, neten, vagy utazási irodában.
Éjjel utaztunk a buszon, kb. 16 órát és megörültünk, mikor mondta az ember, hogy semi-sleeper deluxe, ne izguljunk, jó lesz.
A gyakorlatban ez hátradönthető ülést jelentett, úgyhogy picit szar volt.
De a semi-sleeper elnevezés azért bájos.
Megérkeztünk Madrasba (Chennai) és a város azonnal lenyűgözött minket.
Nem volt ojan pontja, mej ne egy szeméttelepre emlékeztetett volna. Egyszerűen nem tudott hibázni. Nem tudjuk, milyen lehet Delhi, de pont így képzeltük a földö n alvó, fekvő, élő emberek és családok száma alapján. Ami még elképesztő, az az a szagösszetétel, ami a csatornákból terjed mindenfelé. Semmi eddig megismerthez nem hasonlítható.
Vonatunk este indult, így a város legnyugisabb pontján, a vasúti pájaudvaron töltöttük a napot.
Gondolom a tavalyi bombay-i és a tegnapelőtti kabuli robbantások következménye, hogy a közintézményeket fegyveres őrök vigyázzák, és detektoros kapukon kell átmenni.
A feszességre jellemző, hogy miután besípoltunk, egy bájos rendőrlány mondta, hogy ne pakoljunk ki, ugyanakkor van-e nálunk bomba.
Mondtuk, hogy becsszóra nincs, és boldogan beengedett.
És akkor megnéztük a netet.
Vijayawadára lecsapott egy ciklon, - tök ugyanaz, mint Gyimesbükkben a Tatrosnál, a fákat kivágták, az eső akadájtalanul zúdul le, és temet maga alá mindent a sár - és az évszázad árvize veszi körül a várost.
Fél millió ember táborokban, több százezer már kitelepítve és lakóhejük betemetve sárral, a közút lezárva.
És akkor beszartunk és nagy szociális érzékenységről téve tanúbizonyságot lezúztunk egy szép, francia stílusú kisvárosba, Pondicherry-be.
Nyergünk alól elővettük a sunyiban kicsempészett pacalpörkölt konzervjeinket, és feladva nomád a hontalan turista életvitelt, letelepedni látszunk. Kis visszatekintésünket a Globus Konzervgyár támogatja.
Alleppyben váltunk el egymástól, ha jól tévedünk.
Utunk innen Kollamba vezetett. A szobánk egyetlen erénye a kicsi zöld erkéj lett volna, de a kései monszun és az áramszünet egy romantikus, gyertyafényes beltéri zsúrra kényszerített minket.
A város tengerpartja gyönyörű és ez minden, amit elmondhatunk róla.
Másnap megtámadtuk a déli csücsköt, persze megint busszal.
Kunyakamariban bájosan keveredik a turistalét mindenen átgázolása és a zarándokok letisztultsága. Itt már a belföldi turisták uralják a terepet, külföldit talán ha négyet láttunk. A turisták összetételét hűen reprezentálja a butikok áruválasztéka – egyáltalán nem lehet bahiás cuccokat kapni, annál több viszont a használhatatlan szuvenír, az olcsó műszálas és a tényleg szép, igényes szári.
Szállodai szobánknak nem volt erénye, de a teraszról látni lehetett a napfelkeltét 6.05 kor.
Kettőt aludtunk itt, ki lehet találni, hányszor láttuk.
Pompás rálátás volt viszont a két híres építményre, mejek a szárazföldtől üszkve 200 méterre, a tengerben voltak két sziklára építve, és hajóval lehetett kiruccani.
Beszálláskor mindenki mentőmellényt viselt, amit maximálisan meg is értettünk, mert nagyon lepattant állapotban voltak a hajók.
Az első híres építmény egy hindu templom a másik pedig egy költőóriás szobra, aki írt egy 133 soros verset és odacsaptak neki egy 133 láb magas szobrot. A mára történelmi jelentőségű emlékművet 2000-ben építették.
Szegény úgy nézett ki mintha Batu kán egy Sztálin imitátor versenyen második lett volna. Ráadásként a feje tetején egy piros fény villog, világítótorony gyanánt.
A szobrokról még csak annyit, hogy egy másik nagy idol, kinek nevét még nem sikerült beazonosítani, a nagy mindenvivő kültéren.
Demjén Rózsi és Nicolae Caucescu kettőséből összegyúrt, fején kucsmát viselő, integető jobb keze V betűt formázó alak, és hihetetlen, de napszemüvegben van ábrázolva!!! Napszemüvegben!
Ezzel a szobrászat zenitjére ért, a mesterek letehetik vésőjüket, és elmehetnek fröccsönteni.
Mellékelünk fotót is.
A tengerparti településeken, a város perifériáján, mindenhol kis halászközösségek laknak, láthatóan nagy szegénységben, zömük bambusztákolmányban.
Talán a legjobb részek ezek mindenhol. Hangulatos kis utcák, színes házak és egyedül itt láttunk, társasjátékot játszó embereket.
Itt valahogy nem divat a játék, pedig az összes általam ismert macsó társadalomban, a férfiak sokat adnak a játékra.
Majd csinálok nekik itt egy kis szakkört, öt rúpiás alapon elbohóckodunk.
Sikerült ügyesen jegyet vennünk a buszra, majd csatlakozással a vonatra, ami itt nem egyszerű, mert két- három nappal indulás előtt kell lefoglalni a jegyeket, neten, vagy utazási irodában.
Éjjel utaztunk a buszon, kb. 16 órát és megörültünk, mikor mondta az ember, hogy semi-sleeper deluxe, ne izguljunk, jó lesz.
A gyakorlatban ez hátradönthető ülést jelentett, úgyhogy picit szar volt.
De a semi-sleeper elnevezés azért bájos.
Megérkeztünk Madrasba (Chennai) és a város azonnal lenyűgözött minket.
Nem volt ojan pontja, mej ne egy szeméttelepre emlékeztetett volna. Egyszerűen nem tudott hibázni. Nem tudjuk, milyen lehet Delhi, de pont így képzeltük a földö n alvó, fekvő, élő emberek és családok száma alapján. Ami még elképesztő, az az a szagösszetétel, ami a csatornákból terjed mindenfelé. Semmi eddig megismerthez nem hasonlítható.
Vonatunk este indult, így a város legnyugisabb pontján, a vasúti pájaudvaron töltöttük a napot.
Gondolom a tavalyi bombay-i és a tegnapelőtti kabuli robbantások következménye, hogy a közintézményeket fegyveres őrök vigyázzák, és detektoros kapukon kell átmenni.
A feszességre jellemző, hogy miután besípoltunk, egy bájos rendőrlány mondta, hogy ne pakoljunk ki, ugyanakkor van-e nálunk bomba.
Mondtuk, hogy becsszóra nincs, és boldogan beengedett.
És akkor megnéztük a netet.
Vijayawadára lecsapott egy ciklon, - tök ugyanaz, mint Gyimesbükkben a Tatrosnál, a fákat kivágták, az eső akadájtalanul zúdul le, és temet maga alá mindent a sár - és az évszázad árvize veszi körül a várost.
Fél millió ember táborokban, több százezer már kitelepítve és lakóhejük betemetve sárral, a közút lezárva.
És akkor beszartunk és nagy szociális érzékenységről téve tanúbizonyságot lezúztunk egy szép, francia stílusú kisvárosba, Pondicherry-be.
2009. október 5., hétfő
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
