deli csucsok

Nem volt zökkenőmentes, de megérkeztünk Vijayawadába, ahol nagy-nagy szeretettel fogadtak minket és mostantól ez lesz a második otthonunk decemberig.
Nyergünk alól elővettük a sunyiban kicsempészett pacalpörkölt konzervjeinket, és feladva nomád a hontalan turista életvitelt, letelepedni látszunk. Kis visszatekintésünket a Globus Konzervgyár támogatja.
Alleppyben váltunk el egymástól, ha jól tévedünk.
Utunk innen Kollamba vezetett. A szobánk egyetlen erénye a kicsi zöld erkéj lett volna, de a kései monszun és az áramszünet egy romantikus, gyertyafényes beltéri zsúrra kényszerített minket.
A város tengerpartja gyönyörű és ez minden, amit elmondhatunk róla.
Másnap megtámadtuk a déli csücsköt, persze megint busszal.
Kunyakamariban bájosan keveredik a turistalét mindenen átgázolása és a zarándokok letisztultsága. Itt már a belföldi turisták uralják a terepet, külföldit talán ha négyet láttunk. A turisták összetételét hűen reprezentálja a butikok áruválasztéka – egyáltalán nem lehet bahiás cuccokat kapni, annál több viszont a használhatatlan szuvenír, az olcsó műszálas és a tényleg szép, igényes szári.
Szállodai szobánknak nem volt erénye, de a teraszról látni lehetett a napfelkeltét 6.05 kor.
Kettőt aludtunk itt, ki lehet találni, hányszor láttuk.
Pompás rálátás volt viszont a két híres építményre, mejek a szárazföldtől üszkve 200 méterre, a tengerben voltak két sziklára építve, és hajóval lehetett kiruccani.
Beszálláskor mindenki mentőmellényt viselt, amit maximálisan meg is értettünk, mert nagyon lepattant állapotban voltak a hajók.
Az első híres építmény egy hindu templom a másik pedig egy költőóriás szobra, aki írt egy 133 soros verset és odacsaptak neki egy 133 láb magas szobrot. A mára történelmi jelentőségű emlékművet 2000-ben építették.
Szegény úgy nézett ki mintha Batu kán egy Sztálin imitátor versenyen második lett volna. Ráadásként a feje tetején egy piros fény villog, világítótorony gyanánt.
A szobrokról még csak annyit, hogy egy másik nagy idol, kinek nevét még nem sikerült beazonosítani, a nagy mindenvivő kültéren.
Demjén Rózsi és Nicolae Caucescu kettőséből összegyúrt, fején kucsmát viselő, integető jobb keze V betűt formázó alak, és hihetetlen, de napszemüvegben van ábrázolva!!! Napszemüvegben!
Ezzel a szobrászat zenitjére ért, a mesterek letehetik vésőjüket, és elmehetnek fröccsönteni.
Mellékelünk fotót is.
A tengerparti településeken, a város perifériáján, mindenhol kis halászközösségek laknak, láthatóan nagy szegénységben, zömük bambusztákolmányban.
Talán a legjobb részek ezek mindenhol. Hangulatos kis utcák, színes házak és egyedül itt láttunk, társasjátékot játszó embereket.
Itt valahogy nem divat a játék, pedig az összes általam ismert macsó társadalomban, a férfiak sokat adnak a játékra.
Majd csinálok nekik itt egy kis szakkört, öt rúpiás alapon elbohóckodunk.
Sikerült ügyesen jegyet vennünk a buszra, majd csatlakozással a vonatra, ami itt nem egyszerű, mert két- három nappal indulás előtt kell lefoglalni a jegyeket, neten, vagy utazási irodában.
Éjjel utaztunk a buszon, kb. 16 órát és megörültünk, mikor mondta az ember, hogy semi-sleeper deluxe, ne izguljunk, jó lesz.
A gyakorlatban ez hátradönthető ülést jelentett, úgyhogy picit szar volt.
De a semi-sleeper elnevezés azért bájos.
Megérkeztünk Madrasba (Chennai) és a város azonnal lenyűgözött minket.
Nem volt ojan pontja, mej ne egy szeméttelepre emlékeztetett volna. Egyszerűen nem tudott hibázni. Nem tudjuk, milyen lehet Delhi, de pont így képzeltük a földö n alvó, fekvő, élő emberek és családok száma alapján. Ami még elképesztő, az az a szagösszetétel, ami a csatornákból terjed mindenfelé. Semmi eddig megismerthez nem hasonlítható.
Vonatunk este indult, így a város legnyugisabb pontján, a vasúti pájaudvaron töltöttük a napot.
Gondolom a tavalyi bombay-i és a tegnapelőtti kabuli robbantások következménye, hogy a közintézményeket fegyveres őrök vigyázzák, és detektoros kapukon kell átmenni.
A feszességre jellemző, hogy miután besípoltunk, egy bájos rendőrlány mondta, hogy ne pakoljunk ki, ugyanakkor van-e nálunk bomba.
Mondtuk, hogy becsszóra nincs, és boldogan beengedett.
És akkor megnéztük a netet.
Vijayawadára lecsapott egy ciklon, - tök ugyanaz, mint Gyimesbükkben a Tatrosnál, a fákat kivágták, az eső akadájtalanul zúdul le, és temet maga alá mindent a sár - és az évszázad árvize veszi körül a várost.
Fél millió ember táborokban, több százezer már kitelepítve és lakóhejük betemetve sárral, a közút lezárva.
És akkor beszartunk és nagy szociális érzékenységről téve tanúbizonyságot lezúztunk egy szép, francia stílusú kisvárosba, Pondicherry-be.